Fotószalon és Minimál – Két új fotókiállítás nyílt a Csabagyöngyében

2025. július 25. 19:10 | Osgyán Ágnes

Újabb kiállításoknak ad otthont a Csabagyöngye Kulturális Központ, amelyeket péntek este nyitottak meg. Az érdeklődők a Márvány Fotóműhely Minimál című összeállítását az első emeleti folyosón, míg a XXXI. Alföldi Fotószalon alkotásait a Panoráma teremben tekinthetik meg.

A megjelenteket elsőként Varga Anna, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója köszöntötte. 

– Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a képzőművészet is megjelenjen a kulturális központ kínálatában. A fotóművészet hamarosan a városban is középpontba kerül, hiszen közeleg a fotográfia napja, amit egy ennek dedikált fesztivállal ünnepelnek meg. Véleményem szerint minél több teret adunk ezeknek az alkotásoknak is a bemutatkozásra, annál nagyobb az esélye annak, hogy látogatóink megismerik és megszeretik ezt a művészeti ágat – fogalmazott. 

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

A Márvány Fotóműhely negyvenkét tagot számlál, jelenleg harminchét fotós munkája látható a kulturális intézmény első emeleti folyosóján. Az összeállítást – amely a Minimál címet kapta – már januárban, a magyar kultúra napján a Lencsési Közösségi Házban is megtekinthették az érdeklődők. 

– Az anyag amit összeállítottunk a minimalizmus  köré épül. Ez annyit jelent, hogy a fotósnak egy minél egyszerűbb formavilágot kellett lencsevégre kapnia. Általában ezeken a képeken a felület kétharmada semleges, egyharmad részén pedig a ,,lényeg" látható, ami lehet bármi – fogalmazott Barabás Ferenc, a műhely vezetője. Hozzátette: a tematikának megfelelően kértek képeket a tagoktól, majd a beküldött munkákból válogatták ki a legszínvonalasabbakat.

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

A CSAKK Panoráma termében a 2024-ben Szentesen megrendezett XXXI. Alföldi Fotószalon kiállítási anyaga látható. Az alkotások egy fotópályázat keretében érkeztek be: 87 szerző összesen 394 művet küldött be, amelyeket egy háromtagú szakmai zsűri értékelt. Végül 58 alkotó 101 művét válogatták be a kiállításra.

Nagy István, a Szentesi Fotóműhely vezetője elmondta: ez egy szalon jellegű kiállítás, ami azt jelenti, hogy a fotóművészek a legújabb, illetve legérdekesebb technikákat alkalmazva készítik el alkotásaikat.

Fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

– Nehéz lenne egyetlen témát kiemelni, hiszen a fotóművészet rendkívül sokszínű. Egy-egy kép többféle gondolatot, jelentést is közvetít. Ennél a pályázatnál különösen fontos, hogy az alkotók eredeti munkái kerültek a zsűri és a közönség elé. Külön értéket képvisel, hogy a képek jelentős része archaikus technikával készült: több száz éves fotográfiai eljárásokat elevenítettek fel, és kézműves módon hozták létre ezeket a műveket az alkotók – mondta el.

A kiállítás augusztus 22-ig várja a látogatókat.

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL