Ferenc pápa: a politika nem a kormányzók kiváltsága

2019. január 1. 18:20 | behir.hu

Idei első úrangyala áldásában, újév napján, amely egyben a béke 52. világnapja is, Ferenc pápa úgy fogalmazott: „Ne higgyük, hogy a politika csak a kormányzók kiváltsága”.

„Mindnyájan felelősek vagyunk a város életért, a közös jóért és a politika akkor jó, ha mindenki kiveszi a részét a béke szolgálatában” – tette hozzá Ferenc pápa a Szent Péter téren álló pápai palota ablakából. A pápa az idei béke világnapjának témájául „a jó politika a béke szolgálatában áll” témát választotta.

A VI. Pál pápa által 1967-ben bevezetett béke világnapján a katolikus egyházfő egy adott témában üzenetet intéz a világ államfőihez.  Előzőleg a Szent Péter-bazilikában bemutatott hagyományos újévi miséjén a pápa a világ megosztottságát ostorozta, és óvott a csak keveseknek jó lelketlen profithajszától.

Beszédében az egyházfő az anyaság előtt tisztelgett, rövidlátónak nevezve azt a világot, amely „az anyai tekintetet” feledve néz a jövőbe. Az ilyen világ „lehet, hogy növeli a nyereségét, de nem látja másokban a gyermekeket. Pénzt fog keresni, de nem mindenki számára. Mindnyájan ugyanabban a házban tartózkodunk majd, de nem mint fivérek és nővérek” – figyelmeztetett.

Az újévi pápai üzenet viharos 2018-as esztendő után hangzott el, amely során az egyházat világszerte pedofil botrányok rázták meg, amelyeket a pápa nem tudott kordában tartani. A válságérzetet erősítette, hogy a kommunikációs stratégiával kapcsolatos nézeteltérések miatt hétfőn lemondott a Vatikán szóvivője és a helyettese.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL