Felújították az egyik gyulai idősek otthona füdőszobáit

2017. március 30. 09:16 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Több mint 21 millió forintból újították fel a gyulai Napsugár Idősek Otthona fürdőszobáit. A gyulai önkormányzat és a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény állami támogatásból és 1 millió forintos önerőből finanszírozta a beruházást.

Újraburkolták a lakrészekhez tartozó teraszokat, a bejáratokhoz rámpákat építettek, kicserélték a tetőtéri nyílászárokat és felújítottak 21 fürdőszobát a gyulai Galamb utcai idősek otthonában. A beruházást pályázati forrásból oldották meg. A Kunos házaspár is néhány napja vette birtokba felújított fürdőszobáját.

–Szerintem praktikus. Nagyobb a helyünk, jobban elférünk benne. Még a mosógépet is most tettük be. - mesélte Kunos József.

A városban az önkormányzat a legnagyobb szolgáltató az idősügy területén, mivel nappali és bentlakásos ellátásokat egyaránt kínál – mondta Gyula polgármestere. Hoztatotté: ezért fogadták örömmel a Nemzetgazdasági Minisztérium a pályázati lehetőségét.

–Nagyon fontos, hogy a magas szakmai felkészültség mellett, amit az itt dolgozó kollégák biztosítanak – az infrastruktúra is korszerű legyen, és esztétikus a környezet, ahol élnek az idős emberek. Amikor Kiss Szabolcs urat intézményvezetővé választottuk, akkor jelezte, hogy a Galamb utcai idősek otthona felújításra szorul. Több mint húsz éve nem történt itt jelentős beavatkozás. - tájékoztatott Görgényi Ernő.

A Nemzetgazdasági Minisztérium több mint 19 millió forinttal támogatta a beruházást, melyhez az önkormányzat több mint 1 millió forint önerőt biztosított.

–Amikor 1992-ben megépült ez az intézmény, még az akkori normáknak megfelelően fürdőkádas fürdőszobákat építettek. Amelyek az idő elhaladtával – nem azt mondom, hogy használhatatlanná váltak – de nem korszerűek. Így az volt a fő célunk, hogy a fürdőkádak és az ezzel járó baleset veszély forrás megszüntessük. - emelte ki a Kiss Szabolcs, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének intézményvezetője

Az intézmény vezetője szerint azért volt nagy szükség a felújításra, mert így nem csupán biztonságosabb környezetet tudtak kialakítani az itt élőknek, hanem biztosítani tudják a nagyobb önállóságukat is.

Fotó: Fazeka Róbert

További programok »

FEL