Felújítják a Gyulai Vár derékfalát

2017. szeptember 8. 18:00 | Szendi Rita

Megújul Gyula  jelképe, a Gyulai Vár. Nagy odafigyeléssel járó előkészület, illetve munka szükséges a kulturális örökség megóvásáért.  A munkálatok előreláthatólag három hónapig fognak tartani a vár körül.

Kónya István elárulta, a három hónapos munkálatok alatt felújítják a derékfalat is, amely a vár 2005-ös nagyobb felújításakor nem történt meg.

– Tekintettel arra, hogy a 90-es évek végén ez megoldódott, azonban azóta eltelt jó néhány év, több mint egy évtized és bizony baleset veszélyessé vált a derékvárnak az állapota, annak ellenére, hogy ugyan, hogy nem lehet rajta mászkálni, rohangálni, de természetesen a turisták ezt vagy nem veszik figyelembe vagy nem tudják, de rendkívül baleset veszélyessé vált – mondta el Gyula alpolgármestere, Kónya István.

 

 

A zwinger, vagy hétköznapi nevén derékfal nem mindegy, hogy milyen arányú építőanyagból készül el.

Különleges dolog, hogy előírás szerint bontott téglával, tehát bontott anyaggal kell dolgozni és nyilván ez magában rejti az anyag minőségbeli problémákat és nagyon különleges az is, hogy helyben kevert malterral kell ezt mind megoldani – tette hozzá Gyula város főépítésze, Béres István.

Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy az új évben, a turisztikai idényben már egy olyan gyulai vár fogadja az ideérkezőket, ami minden tekintetben megfelel a kor igényeinek.

További programok »

Gyula

FEL