Felemás eredmények: Küzdelmes, de pozitív évet zárt a térség turizmusa

2021. december 30. 19:20 | Vincze Attila

A koronavírus-járvány okozta lezárások miatt felemás eredményeket ért el az idei évben a békéscsabai és a gyulai turizmus. Az elmúlt egy évben immár közös turisztikai desztinációként együttműködő települések elsősorban a nyári számokkal lehetnek elégedettek, de az őszi kolbászfesztivál köré szervezett gasztrotúrára is sokan voltak kíváncsiak.

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke szerint felemás évet zárt a helyi turizmus, hiszen az év első felében a lezárások miatt szinte egyáltalán nem voltak vendégek, viszont nyáron egy erőteljes fellendülés kezdődött. Opauszki Zoltán elmondta, hogy ez elsősorban a turisztikai célú fejlesztéseknek és a szolgáltatások színvonalbeli javulásának köszönhető.

– A három nyári hónap vonatkozásában mind a Tourinform iroda forgalma esetében, mind a vendégéjszakák vonatkozásában a járvány előtti 2019-es évhez viszonyítva a nyári hónapok forgalmi adatai több mint 20 százalékos többletet hoztak, ez pedig mindenképpen pozitív tendencia – fogalmazott.

A gyulai turizmust idén, ha lehet, még inkább sújtották a koronavírus-járvány okozta negatív hatások, azonban nyárra a fürdőváros is szép eredményeket hozott. A helyi Tourinform iroda adatai szerint július és október között közel 255 ezer vendégéjszakát töltöttek Gyulán, ami 20 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában és csak 8 százalékkal maradt el a 2019-es adatokhoz képest. A javuló számokhoz immár a tavaly életre hívott Békéscsaba-Gyula Térségi TDM szövetség őszi közös gasztronómiai akciója is hozzájárult.

– Idén először indult el a kolbász tematikájú gasztrotúra, viszont olyan sikeresnek ítélték meg a helyi szolgáltatók, hogy a jövő évben is szeretnénk folytatni ezt a szervezőmunkát, így aztán a közelmúltban megrendezett térségi évértékelőn azt a célkitűzést fogalmaztuk meg, hogy jövő tavasszal három hasonló gasztrotúrát szeretnénk megvalósítani – mondta megkeresésünkre Komoróczki Alíz, a Gyula-Békéscsaba Térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség elnöke.

Kiemelte: idén a Kisfaludy program részeként megújult a helyi Tourinform iroda, valamint a gyulai szálláshelyek összesen több mint 600 millió forint fejlesztési támogatást nyertek el.

 

További programok »

FEL