A gyulai származású Juhászné Tóth Margit (milyen jó, hogy már pici kora óta Gittának hívja mindenki) a nyári szünidőket a békéscsabai nagymamájánál töltötte, legfőképp a strandon.
Majd néhány évet Dunaújvárosban éltek, a nyarak azonban továbbra is nagyrészt a csabai fürdőben zajlottak. Elmondása szerint az első karcsapásokat úgy hétévesen, a nagy pocakos Szabadkai Pali úszómester bácsitól leste el. Azt követően leigazolt a dunaújvárosi úszószakosztályhoz, és az egyik versenyen, 50 méter mellen bronzérmet szerzett.
Ám úszásfronton az igazi áttörést a megyeszékhelyre visszaköltözés hozta meg, amikor is a 10 esztendős Gitta a helyi szaktekintély, Gárpár Ervin kezei alá került. (Ervin bácsi szigora kétkilométeres volt: még a nyolcvanas évek elején is három hét alatt egy komplett, utánpótláscsapatot gründolt a rossz magaviseletű úszó fiúkból Ricza Lajos pólós trénernek).
Idővel Gitta néni ifjúsági válogatott lett; magyar bajnoki 2., ifi bajnoki címekkel büszkélkedik – 200/400 méter vegyesen.
1971. óta tanítja az úszást, illetve párhuzamosan a Békéscsabai Előre Spartacus SC úszószakosztályánál mindig is a kicsik (kisbékák) edzője volt. Úgy lógtak rajta a gyerekek, mint a kis szőlőszemek egy óriási fürtön. Számtalan tanítványa brillírozott országos, mi több, nemzetközi szinten.
1994-ben lett aktív, szenior versenyző. Rá négy évre két világbajnoki érmet szerzett: 100 méter pillangóban, valamint 100 méter gyorson.
Mióta nyugdíjas, a klubnál edzéseket már nem tart, de folyamatosan oktat – hiszen a jó híre számról-számra terjed, ugyanis úszni tanuló kisgyerekek mindig is vannak/lesznek.
A karantén némileg megviselte; noha a vasalódeszkás projektet nem próbálta ki, aktívan szobabiciklizett és tornázott az otthonában, de mint tudjuk, a vizet semmilyen közeg nem tudja helyettesíteni.
„Mit? Hát a szabadságot!”, feleli, amikor azt kérdem tőle, mit jelent számára az úszás.
