ÉRD–BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 27–24 (10–9)
NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés. Érd, 150 néző. Vezette: Harsányi, Magyar
BÉKÉSCSABA: Németh K. – Varga H. 6, Lakatos 3, Lapos, Bencsik-Giricz, Ilic 3, Tóth M. 5 (3). Csere: Balog J. (kapus), Borbély 3 (1), Rnic, Baráth 1, Giricz 3, Kraszkó, Tóth-Kovács. Vezetőedző: Marosán György
Az Érd legjobb dobói: Péter 9, Szunyok 4, Braun 3 (3), Gengeliczky 3 (1)
Kiállítások: 8, ill., 10 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3.
A csabaiak az egyetlen 100 százalékos csapatként várták az összecsapást, ráadásul ismét teljes kerettel, hiszen Kiss Mirtill is ott volt a névsorban. A Pest megyeiek három ponttal álltak a táblázaton, azonban a viharsarkiak tavaly mindkét mérkőzésen megszenvedtek a két pontért, különösen az Érd Arénában, így most sem számíthattak könnyű találkozóra.
A lilák az első percekben jól indítottak, két góllal vezettek, azonban Borbély kihagyta az első hetest, így nem tudták növelni a távolságot. Sőt, több mint tíz percig nem találtak a kapuba, technikai hibák és eredménytelen lövések váltották egymást, így amikor Jovana Ilic megtörte a gólcsendet, már egyenlítenie kellett a 15. percben (4–4). Felváltva estek a találatok, azonban Marosán György intelmei sem segítettek az időkérésnél, így a listavezető kétgólos hátrányban kezdte a félidő hajráját. Lakatos Petra és Varga Hanna révén egyenlített a Csaba, de Braun Laura egy időntúli hetest értékesítve újra vezetéshez jutatta csapatát a félidőre (10–9).
A térfélcsere után 3–0-s villámrajtot vett az Érd, a vendégeknek több mint öt percre volt szükségük az első találathoz (13–10). A tavalyi bronzérmes támadójátéka a folytatásban sem akart igazán elindulni, újra percekig nem találta az utat a hálóig, így hatra nőtt a hátránya, a csabaiak mestere pedig a 42. percben ismét magához hívta játékosait. Ez jót is tett, ezúttal a Békéscsaba pakolt össze egy hatos sorozatot, ezzel ismét döntetlen állt az eredményjelzőn, majd az utolsó szűk tíz percre is ikszről fordultak a csapatok (20–20). Ekkor jött a hazaiak legjobbja, Péter Petra, valamint Szunyok Réka, akik rendre túljártak Németh Kata eszén, miközben elöl ismét megállt a tudomány (25–21). A narancssárga-feketék a végjátékban nem is engedték ki a kezükből a bravúros győzelmet, Borbély Márta már csak kozmetikázta az eredményt.
Az Érd 27–24-re győzött többek között, Péter Petra kilenc góljának és Kasper Vivien tizennégy védésének köszönhetően. A csabaiaknál ezúttal Varga Hanna volt a legeredményesebb hat találattal, Németh Kata pedig tizenegy hárítást mutatott be.
– Leginkább a szenvedély hiányzott a játékunkból, nem égtünk azon a hőfokon, amin szoktunk és nagyon sok hibával játszottunk támadásban. Ziccerek, technikai hibák jelentek meg olyan számban, mint korábban nem, emiatt pedig az idegesség lett úrrá rajtunk a végjátékban. Sajnos kiszolgáltatott a keretünk két vagy három játékos jó teljesítményének, de nem dőlt össze a világ. Egy pofon soha nem jön jókor, de talán figyelmeztető jelnek jó volt. Nagyon szégyelljük magunkat, elnézést kérünk a szurkolóktól, mert a mai teljesítmény nem volt méltó a klubhoz. Dolgozunk azon, hogy ilyen napok szinte soha ne forduljanak elő, igyekszünk minél gyorsabban felállni a földről és ismét örömöt szerezni a szimpatizánsainknak – értékelt Marosán György.
A Békéscsaba idei első idei veresége ellenére maradt a tabella élén, négy nap múlva, csütörtökön pedig a SZISE ellen hazai pályán javíthat.