Fejlesztésekkel teli évet zárt a Békéscsabai Szakképzési Centrum

2023. december 27. 08:34 | Vincze Attila

Idén tovább folytatódtak a fejlesztések a Békéscsabai Szakképzési Centrumban. Békéscsaba legnagyobb oktatási intézménye 2023-ban számos együttműködést és megállapodást kötött, valamint több tanműhelyt és szaktantermet is avattak a tagiskolákban.

Békéscsaba legnagyobb oktatási intézményének egyik jelentős eseménye volt idén, amikor októberben a Kemény Gábor Technikum kibővítette együttműködését a Magyar Logisztikai Egyesülettel. A kooperációnak köszönhetően ezentúl a diákok nemcsak az órán tanulják meg a szakmát, hanem lehetőségük van olyan helyekre is eljutni, ahol ezt a gyakorlatban végzik.

– A Magyar Logisztikai Egyesülettel sikerült tető alá hoznunk egy együttműködést, aminek következtében a diákjaink járhatnak különböző logisztikai eseményeken vehetnek részt szerte az országban, sőt a kollégáink is mehetnek majd továbbképzésre, ami nagy segítség nekünk. Emellett a meglévő partnerségeinket is életben tartjuk, illetve megtöltjük tartalommal, gondolok itt elsősorban például a Neumann János Egyetemre, akivel kiváló kapcsolatunk van logisztikai és járműmérnök képzés kapcsán. Ők is voltak nálunk ebben az évben, idehoztak ugyanis egy konténert, ahol a diákok a legmodernebb technológiákkal ismerkedhettek meg – fogalmazott Malatyinszki Péter, a BSZC Kemény Gábor Technikum igazgatója.

 

Megérkezett a NEUTECH utazó egyetem a Kemény Gábor Technikumba Fotó: behir.hu

 

A Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója híradónknak elmondta, hogy 2023-ban nőtt a tanulóik száma, a felnőttképzésekre járók esetében pedig ez különösen igaz volt. Mucsi Balázs hangsúlyozta, hogy az iskola diákjai a megmérettetéseken is kiemelkedően szerepeltek idén, hisz például a Szakma Sztár versenyek résztvevőit több mint 90 százalékban a BSZC tanulói adták. Kiemelte, hogy a különböző megállapodások által idén több tanműhellyel és szaktanteremmel bővült az intézmény infrastruktúrája. 

– A nagyon fontos megállapodásainknak, egyezségeinknek köszönhetően cégek és vállalkozások érkeztek hozzánk, így a legnagyobb tégla- és cserépipari cégtől kezdve, a járműipar, az építőipar területén lévő vállalkozások, illetve a kereskedelem legnagyobbjaival kötött együttműködéseink során különböző tanműhelyeket adhattunk át, ahol a legmagasabb szintű tudást tudjuk nyújtani a diákoknak – jegyezte meg. 

A főigazgató fontos eredményként értékelte azt is, hogy a Vízmű, azaz a Vásárhelyi Pál Technikum immár összes szakán okleveles technikusi képzést tudnak nyújtani. Ez lényegében azt jelenti, hogy az ott tanuló diákok az egyetem előszobáját jelentő tudást sajátíthatják el.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL