Fejezetek Békéscsaba történetéből: Egykori iparosok az Andrássy úton

2020. december 6. 11:16 | behir.hu

A Kellner-féle optikai szaküzlet. Az 1850-ben született, hithű neológ izraelita Kellner Márton optikus, látszerész és műszerész volt, és alapvetően szegedi.

Optikai, mechanikai és villanytechnikai műintézetét 1872-ben alapította „Szegedi Ocularium” néven, és a Kárász utca 14. szám alatti Ungár – Mayer-bérpalotában volt megtalálható.

Kellner Márton 1926 októberében kapott Békéscsaba város képviselő-testületétől iparengedélyt a békéscsabai fióküzlet megnyitására, és már a hónap elején megjelentette első reklámhirdetését. Szemüvegeket, lencséket, kereteket lehetett tőle vásárolni, orrcsiptetőket és lorgnetteket (ez az a szemüvegkeretbe foglalt lencsepár, amely keretéhez egy finoman megmunkált kis pálcát erősítettek, és ennél fogva emelték a hölgyek a szemük elé). Egyébként műszemekből is szép kínálattal bírt.

Autós- és kerékpáros szemüvegeket is árult. A „szenzációs, dr. Imre-féle reflektorszemüveg” csak nála volt kapható, amely nemesfém-bevonatával a szembetegségek kezelését segítette. 1932-ben a kor legdivatosabb szórakoztató játéka, a jojó is elérkezett üzlete által Békéscsabára. Kötszereket, betegápolási szereket és borotválkozási kellékeket is tartott készleten, illetve gyógy talpbetétet.

Ezen kívül fényképezőgépeket, gramofonokat és lemezeket is árult. Lehetett nála vásárolni latermagikákat (egyfajta ős-diavetítő) és sokfajta hőmérője is volt, attól függően, hogy mire használták: bor, must, pálinka, benzin, tej, lúg, ecet, láz fagylalt, kénsav, vegyi és szobahőmérők és egyéb fajsúlymérők. 1928. március 15-én hunyt el, 78 éves korában. Üzletei azonban tovább működtek Okulárium néven, Csabán 1944-ben még mindig az Andrássy út 6. szám alatt.

Lányának, Vajda Béláné Kellner Erikának leánynevelő intézete volt Szegeden. Az egyik nála dolgozó tanárnő, Kilényi Irma volt Juhász Gyula költő titkára, aki gyűjtötte a költő kéziratait, fotóit. A szegedi Kellner-műhelyben kitanulta a fotográfus szakmát, és így maga is képessé vált a Juhász-kéziratokat és fotókat sokszorosítani, szándékában állt emlékmúzeumot is alapítani.

Egykori igazgatónője, Vajdáné jó barátnője volt, s amikor 1944-ben deportálták (túlélte a megpróbáltatásokat, hazatért és végül 1952-ben hunyt el), a magányt már nem tudta elviselni és Irma önkezével vetett véget életének. Egyébként Kárász Judit fotóművész is a szegedi Kellner-féle műintézetben sajátította el a szakma alapjait.

Ez volt az Andrássy út 6. története.

Szalay Ágnes

További programok »

FEL