Fejezetek Békéscsaba történetéből: A jobbágyvilág megszűnése, az örökváltság

A reformkorban a csabai gazdák arra számítottak, hogy a törvény lehetővé teszi majd számukra az örökváltságot, azaz hogy megszerezzék a használatban lévő földek tulajdonjogát. Az örökváltággal mindkét fél (a jobbágy és a földesúr) is jól járt volna. A mezőváros és lakói így szabadabban gazdálkodhattak, megszűnik felettük a földesúri ellenőrzés és a birtokaiból származó terményeket szabadon eladhatták.

Az országgyűlés végül 1840-ben fogadta el az önkéntes örökváltságról szóló törvényt (1840.VII.tc.), melynek 9. § így rendelkezik: „Megengedtetik: hogy a földesur és jobbágy közti szabad egyesség által meghatározandó bizonyos általános somma fizetésével akár egyes jobbágyok, akár egész községek földesuri tartozásaikat, szolgálataikat és adózásaikat (az úri hatóság azonban sértetlen hagyatván) tökéletesen és örök időkre úgy megválthatják,” A diéta tehát úgy döntött, hogy a jobbágyok nemcsak személyesen, hanem egész települések is egy összegben kifizethetik földesuraikat.

A csabaiak 1845-ben kötötték meg saját örökváltságukat 14 földesúrral, hosszú tárgyalások után. A szerződés előkészítésében és megkötésében nagy szerepet játszott Urszinyi Andor ügyvéd és nagybirtokos. A csabaiak előrelátóan nemcsak örökváltsági szerződést kötöttek földesuraikkal, hanem az úgynevezett „királyi kisebb haszonélvezetekre” vonatkozólag örökvételi szerződést is. Ez azt jelentette, hogy többek között megvásárolták uraiktól a bor, sör és pálinkamérés és főzés; a halászati, vadászati és madarászati jogokat; a vásártartás jogát is.

Magát a kész örökváltási szerződést 1845. október 24-én írták alá a ma már nem létező nagy vendégfogadó udvarán. Az aláírók között ott találjuk Such János bírót, Millyó Mihály törvénybírót, Koricsánszki Jánost és id. Petrovszki János jegyzőt, a 14 földesurat és a csabai jobbágyokat képviselő 88 embert. December 26-án az összegyűlt lakosságnak olvasták fel és magyarázták el magyar és szlovák nyelven az aláírt dokumentumot, majd december 31-én délben, harangzúgás és taracklövésekkel együtt, ünnepélyesen kihirdették Such János szavait mellett: „Testvéreim szabadok vagytok mostantól mindörökre …!”

A Helytartótanács által 1846-ban jóváhagyott szerződés értelmében 802 050 forinttal váltották meg magukat a csabaiak. Az összeget szétosztották a lakosokra, a következőképpen: egész telkes gazdák 952 forintot, egy zsellérház 119 forintot és egy taksás ház 79 forintot tartozott fizetni. Ez abban az időben igen megterhelő volt a jobbágyok számra, de a település abban reménykedett, hogy hosszú lejáratú és kedvező kamatozású hiteleket felvéve tudják majd törleszteni a tetemes összeget. Csaba elöljárói mindent megtettek a sikeres hitelfelvétel ügyében, határidő hosszabbításokról tárgyalt a földesurakkal, a lakosok anyagi segítségét vette igénybe és még Bécsbe is küldtek követeket hitelfelvétel ügyében. A teljes összeget így sem sikerült a határidőre kifizetni, többszöri kölcsönök felvételével ez csak 1868-ban sikerült. Az örökváltsági szerződés azonban, minden nehézség ellenére, előnyös következményekkel is járt. A csabai telkesgazdák hozzáfogtak a most már magántulajdonukba került birtokok gazdasági fellendítéséhez.

Az örökváltsági szerződés megkötése után két évvel az április törvényekben megvalósult a kötelező örökváltság (1848. évi IX. törvénycikk). Ekkor sokan azt gondolták Csabán, hogy tovább nem kell fizetni az földesurak felé a tartozást. Sajnos az nem így történt, sőt Csaba lakosainak is kell fizetni a robot eltörléséből adódó váltsági összeget. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az örökváltsági szerződésben meghatározott összeg mellett ezt is beszedték tőlük, hiába hivatkoztak arra, hogy ők már kiváltották magukat. Ezen sérelem miatt a város küldöttséget menesztett Pozsonyba és Pest-Budára és tárgyaltak többek között a pénzügyminiszter Kossuth Lajossal és a miniszterelnök Batthyány Lajossal is.  Bár a küldöttség ígéretet kapott arra, hogy „bizton elvárni lehetne, hogy ama fizetések ekkorig B[ékés]csaba részéről a váltságra nézve történtek _ azok általában mind a regálébeliek váltsága díjába beszámíttatni fognak _ minélfogva a helybeli úrbéres váltsági terheit is egészben az álladalom vállalná fel.”, de erre az 1848/49-es szabadságharc eseményei miatt már nem kerülhetett sor.

A kiegyezés után újra felcsillant a remény, hogy a csabaiakon esett sérelmet törvény útján orvosolni lehet. Az 1868. évi XXXIII. törvénycikk foglalkozott azokkal a települések kárpótlásával, melyek 1840 és 1848 között kötöttek örökváltsági szerződést. A csabaiak így körülbelül 600 000 forinthoz jutottak, mely összeget a magukat kiváltottak között szétosztottak.

Összeségében elmondható, hogy őseink nyertesei voltak az 1845-ben megkötött örökváltsági szerződésnek. A csabaiak előharcosai voltak annak a küzdelemnek, mely 1848-ban az áprilisi törvényekkel érte el célját: a kötelező örökváltság törvénybe iktatása. Ők már hamarabb megszabadultak a földesúri kötöttség alól, mint az ország legtöbb településein élők, így előnyre tettek szert a többséggel szemben.

Ugrai Gábor