Február 18-án indul az Extraliga rájátszása

2024. február 7. 14:01 | Kovács Dávid

A Swietelsky-Békéscsaba február 18-án vasárnap 17 órától fogadja az UTE együttesét a bajnoki negyeddöntő első mérkőzésén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, hogy az alapszakaszban 3. helyén végző csabaiak az UTE csapatát választották ellenfélként a rájátszás első körére. A két együttes a párharc első mérkőzésén február 18-án vasárnap csap össze egymással – írja a szövetség hivatalos oldala. A második találkozót három nappal később Újpesten rendezik, míg a harmadik mérkőzést február 25-én vasárnap, ismét Békéscsabán rendezik.

A két együttes kétszer játszott egymással az alapszakaszban, Molcsányi Ritáék hazai pályán 3:0-ra, Budapesten pedig 3:1-re nyertek.

A BRSE bajnoki negyeddöntő előtt a Magyar Kupa elődöntőjében lép pályára, pénteken Nyíregyházán jön a párharc első mérkőzése, a visszavágót pedig jövő szerdán rendezik Békéscsabán.

 

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ

Swietelsky-Békéscsaba – UTE
1. mérkőzés: február 18. 18.00 (Békéscsabai Városi Sportcsarnok)
2. mérkőzés: február 21. 19.00 (UTE Röplabda Csarnok)
3. mérkőzés: február 25. 18.00 (Békéscsabai Városi Sportcsarnok)

 

További programok »

Sport

Nyolc napon belül a harmadik mérkőzését is megnyerte a Csaba

A Békéscsabai Előre NKSE az ötödik fordulóból előrehozott mérkőzésen fogadta hazai pályán a Borsod együttesét az NB I/B női kézilabda bajnokságban szombaton. Marosán György együttese végig vezette és irányította a mérkőzést, a győzelem nem forgott veszélyben, végül kilenc góllal, 34-25-re múlta felül ellenfelét és ezzel továbbra is száz százalékos mérleggel áll a tabella első helyén.
20:17
FEL