Farkas Tamás: Édesanyám hasában már aktívan táncoltam

2021. június 22. 11:26 | Such Tamás

A magyar kultúra napján Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést kapott a Tabán Táncegyüttes, amelynek tagjai a pandémia miatt még nem vehették kézhez az elismerést, majd csak július 2-án.

A közel 30 esztendős Tabán művészeti vezetője Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús táncos, vezetője pedig Tamás felesége, Farkas Ágnes, Aranygyöngyös táncos. (Tamással tegeződve beszélgettem.)

 

– Miért nem lettél figaró? Hisz anyai ágon mindenkinek borbély végzettsége van? (Noha Tamás édesanyja, Kurtucz Borbála már több évtizede néptáncoktatóként tevékenykedik, az egyik nagybátyja, Sarusi Mihály pedig író lett és egyedül csak a másik nagybátyja, Ferenc maradt a fodrász szakmában – S. T.)

– Egyrészt azért, mert a finom motorikám nagyon alacsony nívóval rendelkezik, ez egész korán kiderült. Ráadásul egyszer édesanyámnak vágtam a haját és sajnos belevágtam a fülébe.

 

Farkas Tamás – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Édesanyád néptáncoktató, így nem nehéz kitalálni, hogy honnan érkeztek az első impulzusok. Miközben két ember létezik a világban: aki a szüleitől örökli a szakmát vagy homlokegyenest más irányba fordul.

– Példás, élményekben gazdag gyermekkorom volt: a számtalan próba, fesztiválokok, buszozás, turnézás stb. színesítették a mindennapjaimat. Ugyanakkor nem mondom, hogy nem volt más választásom, hisz a Rózsába jártam, onnan pedig jó néhány irányba indulhattam volna. Többek között érdekelt a néprajz, az állatorvosi egyetem, mégis ezt választottam.

 

– Mikor kezdeted?

– Édesanyám hasában már aktívan táncoltam. Amúgy pedig 8 esztendősen egy évig a Hétpróbás Táncegyüttes tagja voltam. 1993-ban édesanyám megalakította a Tabán Táncegyüttes ősét, a Kistabánt, amellyel az összes peremkerületi iskolában – például a jaminai és lencsési – megkezdte a néptánc okatatást.

 

– A néptánc házhoz ment.

– Szerencsémre nagyon korán kaptam tőle tánckoreográfiai feladatokat. 13-14 évesen térformákat, színpadi variációkat rajzolgattam otthon, mert nagyon érdekelt a táncos térben való mozgás.

 

– Amikor a ’80-as években táncosokat mutattak a tévében, nagymamám mindig azt mondta, hogy „Jaj, ezek folyton csak a csizmájukat csapkodják!”. Ugyanakkor az utóbbi időben bármikor láttalak benneteket, olyan sziporkázó ritmusban táncoltatok, mintha a testetek egy hangszer lenne.

– Szerintem te a marosmenti erdélyi cigánytáncra gondolsz, amely valóban nagyon virtuóz, szuggesztív csapásokkal teli tánc.

 

Tabán Néptáncegyüttes – Fotó: behir.hu/Such Tamás

A Gödörbeli gyerekek című dolgozat főszereplője egy szemeteskuka volt – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Számtalanszor hallani, hogy a mai gyerekek nem mozognak annyit, mert lekötik őket a kütyük stb. Ezt miképp látod?

– Mi nem iskolarendszerben dolgozunk, hanem szakkör tevékenységet nyújtunk azoknak, akik néptáncra akarnak járni. Már négyéves korban próbálom „megmérgezni” a leendő táncosokat. Először a személyemmel – mert ugye a pedagógusok először megszerettetik magukat a gyerekekkel, és innentől fogva a személyes kapcsolatból fakadó élmények után sokkal könnyebb a gyerekeket a tánc felé irányítani.

Alapvetően azokat vonzzuk be, akik az iskola után táncolni, énekelni, utazni és egy közösséghez szeretnének tartozni. Négy oktatónk körülbelül 150 gyerekkel foglalkozik – többek között a katolikus, az evangélikus általános iskolákban, továbbá van csoportunk Medgyesegyházán, Kaszaperen, Gerendáson, Telekgerendáson, Újkígyóson.

 

– Nem utolsó, hogy ez egy koedukált művészeti ág. Arra gondolok, hogy nem olyan, mint egy fiú kézilabda vagy egy leány röplabda csapat. Itt a fiúk hamar megismerik a lányokat és viszont.

– Minden hagyományos falusi gyermek népi játék felkészíti őket a valós világra. Megtanulnak választottnak és nem választottnak lenni. Például Pistike áll a kör közepén, aki Olgikát választja, de Julcsikának Pistike tetszik, így neki a játék közben szembesülnie kell azzal, hogy őt nem választják. A kudarcélmény nagy segítség a későbbi, felnőttkori kudarcproblémákkal való küszködésben.

 

– Kilenc évvel vagy idősebb, mint a kistestvéred, azaz a Tabán. Az utóbbi szűk 30 év alatt volt valaha megingásod?

– Még fiatal koreográfusként, úgy 19-20 évesen az egyik versenyem a zsűritől olyan értékelést kaptam, hogy majdnem a Dunának mentem és azt mondtam, hogy „Akkor ezt most befejezem!”.

 

Tabán Néptáncsegyüttes - Forrás: Farkas Tamás

(Forrás: Farkas Tamás)

 

– Szerencsére ez a tragédia nem következett be.

– Azóta az említett kollégákkal már többször is zsűriztem együtt, sőt, volt, hogy én értékeltem az ő koreográfiájukat.

 

– Többször is olvastam rólad, hogy szinte körberepülted a világot.

– Nagyon sokfelé jártam: Ausztráliába, Kanadába, az USA-ba, Japánba, Kínába, Hong Kongba vittem táncosokat.

 

– Sose mondták, hogy „Tomi, maradj!”.

– De. Nekem azonban az anyaföldön van a helyem. Szeretném tovább építeni a Tabán Néptánc Egyesületet, amely a működtetője az Apró- és a Kistabánnak, a Tabánkának, az Ifjú Tabánnak, a Tabánnak, most szeptemberben pedig indítottuk az Éltes Tabánt.

 

– Hogy győzitek négyen ezt a rengeteg csoportot?

– A mi munkaidőnk 14-15 órás; reggel 8-kor indulok és este 11-kor még adminisztrálok, koreográfián dolgozom. Előfordul olyan is, hogy hajnal 1-2-ig próbálunk.

 

– És akkor: Szerinted mivel érdemeltétek ki ezt az elismerést?

– A díjat nem én, hanem a Tabán Táncegyüttes kapta. Minden bizonnyal Békéscsaba minőségi kulturális életének a szolgálatáért. Mindehhez hozzátartozik, hogy 20 éve járunk gyűjteni a Kárpát-medencén belül. Számos tanítványomat győztem meg arról, hogy ne csak a tévében nézzék a táncokat, hanem menjenek ki terepre, lakodalomra, temetésre stb. Nagyon sok olyan fehér foltot filmeztem Gyergyóban, Arad megyében, Biharban, ahol még soha korábban nem járt gyűjtő. Sok olyan díjunk, fesztiváleredményünk van, amelyek koreográfiája ezekből a gyűjtésekből származik.

De ami a legfontosabb, hogy az elmúlt 30 évben több mint 1000 gyermek, fiatal és felnőtt fordult meg a Tabánban. Úgy gondolom, nekik tartozunk a legnagyobb köszönettel, illetve a szüleiknek, hogy az említett három évtized valamelyik periódusában minket választottak és nálunk táncoltak.

 

Tabán Néptáncegyüttes – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL