F1: A Haas lecseréli a pilótáit, Magnussen és Grosjean is távozik

2020. október 22. 15:07 | Hidvégi Dávid

A Portugál Nagydíj csütörtöki sajtónapján Romain Grosjean után Kevin Magnussen is közleményt adott ki a távozásáról.

Az amerikai Haas istálló 2016-ban mutatkozott be a Formula 1-ben. A csapat egyik versenyzője a Lotustől távozó Romain Grosjean, míg a másik másik versenyzője, a Ferrari tartalék-, egyben tesztpilótáját a mexikói Esteban Gutiérrez lett. 2016-ban leigazolták a McLaren és a Renault korábbi versenyzőjét, Kevin Magnussent. Az idei évben már sokat pletykálták, hogy három esztendő után a Haas változtatna a felállásán. Hosszas várakozás után a francia és a dán versenyző csütörtökön bejelentette a távozását, de egyelőre nem lehet tudni, hogy hol folytatják. A csapat erre reagálva közleményt adott ki.

– Szeretnék köszönetet mondani Romain Grosjeannak és Kevin Magnussennek a kemény munkájáért és az elmúlt szezonokban mutatott elköteleződésükért. Romain alapemberünk volt, amikor versenyzőre volt szükségünk, gyorsra és tapasztaltra. A 2016-os korai eredményei nemcsak a tehetségének jutalmai voltak, hanem azé a sok fáradozásé is, amit a csapatért tett, hogy a rajtrácsra állhassunk abban az évben. Kevin egy évvel később csatlakozott, és azonnal jöttek az eredmények, mindkét autónkkal pontszerzők voltunk, miközben abban az évben Monacóban szereztünk először egyszerre két autóval pontot – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök. 

Az istálló egyelőre nem jelentette be az új párosát, de egyre erősebbek a Nyikita Mazapin és a Mick Schumacher érkezéséről szóló hírek. Mindketten az F2-ben versenyeznek, az orosz versenyző tőkeerős, ezért pénzt is hozhatna a csapathoz, míg a német a Ferrari junior programjának a tagja. A Haas a Ferrari motorjait használja, így Schumacher érkezésével megerősítenék a partnerségüket.

További programok »

FEL