Ezeket kell tudnia, ha Moszkvába repülne Debrecenből

2017. szeptember 17. 17:48 | behir.hu

Decemberben indul a Wizz Air Debrecen-Moszkva járata. A dehir.hu cikkéből megtudhatja, mit kell elintéznie utazás előtt.

Nemrégiben jelentették be, hogy menetrend szerinti járatot indít Debrecen és Moszkva között a Wizz Air. Az első gép december 18-án száll majd fel, s heti két járat lesz, hétfőn és pénteken repülhetünk majd az orosz főváros és Debrecen között. A kezdeti akciós időszakban 8990 forint lesz egy út ára, de a Wizz Air foglalási rendszerében mi látunk 7990 forintos jegyet is. A rendszerből egyébként az is kiderül, hogy a gépek a Vnukovo Nemzetközi Repülőtéren landolnak majd Moszkvában. Ettől a légikikötőtől a város középpontja körülbelül 30 kilométerre van, leggyorsabban az úgynevezett Aeroexpress gyorsvasúttal lehet bejutni a központba, szűk 40 perc alatt, ezerötszáz forintért.

Moszkva bizonyára sokak bakancslistáján szerepel, azt azonban tudni kell, hogy nem csupán egy repülőjegyet kell venni az oda utazáshoz. Magyarország és az Orosz Föderáció között vízumkényszer van érvényben, ez azt jelenti, hogy a Moszkvába utazó magyaroknak vízumot kell igényelniük.

A debrecenieknek könnyebb a helyzetük, hiszen a városban működik főkonzulátusa az Orosz Föderációnak (Arany János utca 1.), és Orosz Vízum Központ (Miklós utca 5-13. fsz. ) is van Debrecenben.

Turistavízumot legfeljebb egy hónapos időtartamra lehet igényelni az Orosz Vízum Központban. Hagyományos, nem sürgős eljárásban egy hét alatt készítik el, ebben az esetben a vízum kiállításának díja 11 025 forint. Sürgős eljárásban kétszer ennyi a díj, akkor viszont még azon a napon kiállítják a vízumot, de ezt is meg kell csináltatni az utazás időpontja előtt legalább három nappal.

A vízumkérelemhez a legtöbb információ elérhető az interneten, de hogy a legpontosabb képet kapjanak, a cikk szerzői leültek beszélgetni Balitszkij Andrejjel, az Orosz Föderáció Debreceni Főkunzulátusának attaséjával.

A diplomata elöljáróban elmondta, nagyon örülnek a Wizz Air Debrecen-Moszkva járatának, s abban bíznak, tovább erősödnek az üzleti, kulturális és a turisztikai kapcsolatok Magyaroroszág és az Orosz Föderáció között. Balitszkij Andrej emlékeztetett arra, hogy 2018-ban Oroszországban rendezik a futball világbajnokságot. A tornán ugyan a magyar válogatott nem lesz ott, de minden bizonnyal sok magyar szurkoló szeretne majd eljutni a vb-re.

Az attasé hozzátette, hogy a foci világbajnokság alatt a belépővel és úgynevezett szurkolói igazolvánnyal rendelkező drukkereknek nem lesz szükségük vízumra.

Aki azonban nem a foci vb-re megy, annak meg kell szereznie a vízumot. Ehhez a Vízum Központba a következőket kell vinni:

  • Érvényes útlevelet, amelyben legalább két üres oldal van az orosz vízum számára, és amely a vízum lejártától számított még legalább 6 hónapig érvényes.
  • Elektronikusan kitöltött és kinyomtatott vízumkérő lapot, amit itt lehet elérni: HTTPS://VISA.KDMID.RU
  • Meghívólevelet vagy turista vouchert és ennek igazolását. Ha valaki üzleti ügyben utazik Oroszországba, akkor az orosz partnercégtől kérhet ilyet. Turistáknak előbb szállást kell keresnie, s az attasé elmondása szerint a legtöbb szálláshely tud küldeni emailben ilyen vouchert és elfogadó nyilatkozatot. Ezért a hotelek általában kérnek pénzt, 5-6 ezer forintot. Ha valaki nem tud vouchert szerezni hoteltől, akkor magyarországi turisztikai irodák segítségét kérheti.
  • A vízumkérelem beadása előtt meg kell váltani a repülőjegyet, s azt is el kell vinni a Vízum Központba.
  • Az Oroszországba történő utazáshoz a turistáknak kötelezően utasbiztosítást kell kötniük, az oroszok ráadásul nem fogadnak el minden biztosítót. Hogy mely biztosító társaságoknál köthetünk biztosítást, az itt érhető el: HTTPS://RUSTURIZM.HU/BIZTOSITAS. A vízumkérelemhez a biztosítási kötvény másolatát is vinnünk kell.
  • Egy darab 3x4 centiméteres szembe nézetű, sötétített szemüveg és fejfedő nélküli fekete-fehér vagy színes fényképet.
  • Az útlevél másolatát (annak az oldalnak, ahol az adataink és a fényképünk van)
  • Amennyiben minden megvan, s felszálltunk a repülőgépre, kapni fogunk egy úgynevezett migrációs kártyát, migrációs űrlapot. Ezt ki kell tölteni, s moszkvai tartózkodásunk alatt végig magunknál kell tartani. A kártyát a kilépésnél el fogják kérni, így nagyon kell rá vigyázni.

Balitszkij Andrej attasé úgy fogalmazott, Moszkva nem olcsó város, de nem is olyan drága, mint sokan gondolják, a tömegközlekedés például olcsóbb, mint Debrecenben.

A közlekedésre a diplomata a metrót ajánlja, mely gyors, s a főváros minden kerületébe el lehet vele jutni, a belvárosi metróállomások ráadásul gyönyörűek.

A diplomata azt tanácsolja, semmiképp nem hagyjuk ki a belvárost, a Vörös teret, a Kremlt, amit nem csupán kívülről érdemes megnézni, hiszen az épületben számos múzeum működik.

Az attasé kiemelte, hogy a napokban egy világon egyedülálló parkot nyitottak Moszkvában az orosz főváros megalapításának 870. évfordulóján. A 13 hektáron elterülő Zarjagye park Oroszország tájaival (orosz sztyeppék, a tundra, az erdők) ismerteti meg az oda látogatókat.

Balitszkij Andrej azt tanácsolja a Moszkvába utazóknak, mindenképp kóstolják meg a pelmenyit, mely egy igazán jellegzetes orosz étel; darált hússal töltött főtt tészta, hasonló az olasz raviolihoz. A diplomata szerint ne maradjon ki egy moszkvai útból a kaviárral töltött palacsinta megkóstolása és persze az oroszok nemzeti italával, a vodkával való koccintás sem.

Forrás: dehir

 

További programok »

Világ

Mit kell tudni az Európai Parlament képviselőinek megválasztásáról?

Az Európai Unió 27 tagállamában június 6–9. között tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, hazánkban az EP-választás az önkormányzati választásokkal egy napon, azaz június 9-én lesz. Az Európai Unióban egyébként összesen mintegy 400 millióan szavazhatnak a képviselőkre.
2024. április 17. 07:20
FEL