Évértékelőt tartott a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya

2025. június 4. 13:06 | behir.hu

Évértékelő ünnepséget rendezett a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya június 3-án, az eseményen díjazták a legjobb sportolókat.

A megjelenteket Kónya István alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte: mindenki számára nagy büszkeség, hogy minden évben vannak olyan fiatal úszók, akik öregbítik a Gyulai Várfürdő, a város és Békés vármegye hírnevét – olvasható a Gyulai Hírlap oldalán. Az alpolgármester azt mondta, a gyerekek mellett az edzők és a szülők munkáját is meg kell köszönni, nélkülük nem érhetnének el ilyen eredményeket a sportolók.

A résztvevőket Tóth András egykori, valamint Vass Gyula jelenlegi vezetőedző is köszöntötte, majd rövid értékelést adtak az elmúlt esztendőről. Kiderült, a szakosztály hatékony működésének és az iskolai úszásoktatásnak köszönhetően a rendszeresen tagdíjat fizetők száma 200-ról 250 főre nőtt, az év végére pedig 24 fiatal tett vizsgát, amely feljogosítja őket a versenyzésre.

 

 

Elmondták, tavaly elmaradt az értékelő ünnepség, így az utóbbi két évet tekintve a legmagasabb LEN-pontot elérő versenyző Cseresznyés Petra lett. A legeredményesebb utánpótlás-versenyzőnek Gajda Annát választották, míg a legeredményesebb versenyző Abdurdán Gábor lett.

Kiemelkedő eredményeikért Kállai HannaSzász MátéAbrudán GáborGajda Anna és Cseresznyés Petra különdíjakat is átvehettek.

Az ünnepség zárásaként az edzők külön is értékelték a csoportokat, majd mindenki sportfelszerelést vehetett át Kiss Tamásnétól, a Gyulai Úszókért Alapítvány elnökétől.

 

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

FEL