Évekig éheztette a kutyáját a köröstarcsai házaspár

2021. március 19. 11:24 | behir.hu

Állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Békési Járási Ügyészség egy köröstarcsai házaspár – egy 26 éves büntetett előéletű férfi és 28 éves büntetlen előéletű felesége – ellen, akik méltatlan körülmények között tartották kutyájukat.

A terheltek tavaly huzamosabb ideig, a köröstarcsai házuk udvarán, annak hátsó részén úgy tartották a körülbelül 5 éves, közepes termetű, oltatlan és chipezetlen kan kutyát, hogy azt állandó jelleggel egy földbevert forgó vasrúdhoz láncolták, számára külön házat, menedéket sem biztosítottak.

Az ily módon tartott állatot ráadásul rendszertelenül etették, itatták, így a kutya alultáplált volt, a testsúlya nem érte el a fajtársai súlyának a felét. A megfelelő gondoskodás súlyos fokú elhanyagolása, a tartós ivóvízhiány és elmaradt élelmezés veszélyeztette az eb testi épségét, alkalmas volt az állat maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának okozására, a tartási körülmények pedig különös szenvedést okoztak a számára. A terheltek az eljárás során a kutyáról lemondtak, azt mezőberényi állatvédők vették gondozásukba.

A járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetett előéletű férfit az előkészítő ülésen történő beismerése esetén is elzárás büntetésre, míg büntetlen előéletű házastársát közérdekű munka büntetésre ítélje, és kötelezze őket a nyomozás során felmerült, 75 ezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.

Az eljárás a Békési Járásbíróságon folytatódik.

 

 

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL