Történetesen, amikor a kutya meglátta Lajost papucsban, úgy gondolta: „Végre! Egy lehetőség, amire nem számítottam.” És rámászott.
A kollégái nem avatkoztak közbe. A kollégái nem hívtak segítséget. A kollégái nem választották szét őket. Inkább elővették a telefont. Mert a munkavédelem fontos, de a tartalomgyártás még fontosabb.
Így a kép eljutott a magyarországi központba, onnan továbbküldték, és hamarosan országszerte, az egész vállalat Lajoson röhögött. Idővel a vezérigazgató elé került a fotó. Lajos pedig a vezérigazgató elé. „Na, most végem. Kirúgnak. Fegyelmi. Munkajog. Bíróság…” – gondolta.
A vezérigazgató nézi a képet. Hosszú csend. Lajos vár. A főnök végül felnéz: – Lajosom… – Igen? – Miért van magán papucs?
És Lajos kapott egy figyelmeztetést. Nem azért, mert egy kutya zaklatta. Nem azért, mert a kollégái munka helyett paparazzit játszottak. Nem azért, mert a fotó körbejárta az egész vállalatot. Hanem mert papucsban volt.
A kutya rád mászhat. A papucs viszont nem.
A kutya amúgy megúszta.
