Erzsébet-tábor: Békés megyében 3600 gyermek üdülhet

2017. július 14. 13:49 | Zsóri Martin

A hétfőtől péntekig tartó napközis táborban számos témával és színes programmal ismerkedhettek meg a kisebbek Mezőhegyesen. A pedagógusok az Erzsébet-táborok szakmai javaslatainak figyelembevételével, a helyi igényekhez, a gyerekek érdeklődéséhez illeszkedő programokat állítanak össze.

A táborvezető Zsóriné Kovács Márta elmondta, hogy színes programokkal és napi négyszeri étkezést biztosítottak a gyerekeknek.

– A tábor legfőbb célja, hogy a nyári szünidőben a gyerekek tartalmasan töltsék a vakációt és minél több élményhez juttassuk. Különböző foglalkozásokra építettük fel a tábor tematikáját, amelybe legfőképpen az egészséges életmód tartozik, például a sport, a mozgás, az egészséges táplálkozás. Továbbá helyet kapott egy  szarvasi kirándulás a környék nevezetességeinek megismerésével – tájékoztatott a táborvezető.

 

 

A napközis Erzsébet-táborok évente közel 40 ezer fiatalnak biztosítanak tartalmas kikapcsolódást a nyári szünetben.

– A napközis táborozási lehetőségekre intézmények pályázhattak, amely májusban lezárult. A intézmények részéről gyermekenként fejenként naponta jelképes összeget, 100 forintot kellett befizetni, így ezzel a feltétellel tudtak részt venni a napközis táborozásban a diákok – mondta el Fecske-Papp Judit, az Erzsébet-táborok kommunikációs igazgatója.

Békés megyében idén nyáron közel 3600 gyermek vehet részt napközis ellátásban. A táborok augusztus 25-ig tartanak.

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL