Erzsébet-napi nagybúcsú a jaminai Jézus Szíve templomban

2018. november 19. 08:57 | Szabó Rita

Felszentelésének 25. évfordulóját ünnepelte a jaminai Jézus Szíve templom közössége Szent Erzsébet ünnepén, november 18-án a Zenebarát Felebarátok szervezésében.

A 9 órás szentmisét Gyulay Endre nyugalmazott püspök celebrálta, aki már a templom felszentelésénél is jelen volt. Az egykori megyéspüspök szentbeszédében visszaemlékezett az elmúlt negyedévszázadra. Gyulay Endre hangsúlyozta: azon, hogy Isten háza felépüljön, sokan dolgoztak, akik közül többen már nem élnek, ezért az atya hálára szólította a hívőket. Hangoztatta: a templom az a hely, ahová betérhetünk, ha gondunk van, ami családdá formálja a közösséget és ami az otthon érzetét kelti a gyülekezetben.

Az ünnepi alkalomra a szervezők egy fotókiállítással is készültek. A templom 25 évvel ezelőtti átadásakor készült képeket tekinthették meg a jelenlevők. Az esemény részeként Gyulay Endre megszentelte és megáldotta Bielek Gábor atya emléktábláját is.

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL