Érdre utazik a viharsarki gárda

2019. március 30. 14:21 | Szendi Rita

A Békéscsabai Előre NKSE a bajnoki szezon következő mérkőzését a tabella jelenleg 3. helyén álló érdi csapat ellen játssza a női kézilabda NB I-ben. A csabai együttes szerdai mérkőzése után újult erővel lép pályára vasárnap este.

 

 

A lila-fehéreknek sűrű hetük van, hiszen Horváth Roland csapata két idegenbeli mérkőzést vív ezekben a napokban. A csabaiak szerdán Siófokra utaztak, míg vasárnap Érden lépnek pályára.

– Úgy gondolom, hogy a siófoki mérkőzés elég hullámvölgyes volt, főleg a védekezésünk. Ha koncentráltunk, akkor meg tudtuk oldani a helyzeteket. Támadásban is nagyon sok hibát vétettünk és ezt a Siófok ki is használta, így gyors lerohanásból tudtak könnyű gólokat szerezni – fejtette ki Kovács Anett.

Az erőviszonyok ezúttal sem a viharsarki együttesnek kedveznek, hiszen a 3. helyen álló Pest megyei csapat lesz az ellenfél – mondta el a Békéscsaba vezetőedzője. Horváth Roland hozzátette: az Érddel szemben sem lesz könnyű dolguk.

– Tudni kell azt, hogy újfent kevesen vagyunk, mindig valami olyan dolog történik velünk, ami befolyásolja azt, hogy hatalmas bravúrokat tudjunk végrehajtani idegenben. A legfontosabb számomra az, hogy mire jönnek a fontos mérkőzések, a lányok harcra képesek legyenek és úgy játszanak, ahogy azt megszokhatták tőlük – fogalmazott a csapat vezetőedzője, Horváth Roland.

A békéscsabai lányok vasárnap este 18 órakor lépnek pályára Érden.

További programok »

FEL