Emlékük nem fakul - Hősök és mártírok emlékünnepsége Békéscsabán

2025. október 31. 17:00 | Fajó Attila

A világháborúkban elesett hősökre és mártírokra emlékeztek péntek délután Békéscsabán. A városi eseményen a Szabadság téri II. világháborús emlékművet koszorúzták meg a haza védelméért életüket áldozók előtt tisztelegve.

Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze szavalta el Babits Mihály Fortissimo című költeményét az ünnepség elején. Ezt követően Szabó László, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium igazgatója mondott beszédet.

– Hősök valóban csak addig lesznek, amíg emlékszünk rájuk. Amíg tanítjuk őket és fontosnak tartjuk ápolni emléküket. A mi nemzetünk büszkén emelheti fel a fejét, ha hősiességről lesz szó, ezt bizonyítja a hadtörténelmünk során rengeteg kiemelkedő tettet végrehajtó honvédünk és katonánk – fogalmazott az igazgató.

A történelmi egyházak képviselői vonatkozó bibliai igeversek felolvasásával és imádsággal emlékeztek meg az áldozatokról. Sorrendben Péterné Benedek Ágnes, evangélikus lelkész, majd Marti Miklós Nándor, református lelkipásztor és végül Szigeti Antal római katolikus plébános.

Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő elmondta: ilyenkor jó megállni, elcsendesedni és feléleszteni magunkban a békevágyat, melynél fontosabb és lényegesebb jelenkor zűrzavaros viszonyai között nem igen akad. Emellett fontos visszaemlékeznünk hőseinkre és mártírainkra is, akik sokszor akaratuk ellenére sodródtak bele azokba a történelmi pillanatokba, amikben végül becsülettel és tisztességesen helytálltak, példát hagyva az utókornak. 

Zárásként a békéscsabai önkormányzat képviselői, a politikai és a rendvédelmi szervek képviselői és az áldozatok még élő hozzátartozói helyezték el koszorúikat a Szabadság téren lévő emlékműnél.

 

Galéria

További programok »

FEL