Békéscsabán is kegyelettel emlékeztek a kommunista diktatúrák áldozataira

16:42 | Fajó Attila

A békéscsabai önkormányzat megemlékezést tartott a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából. A Szabadság téri emlékműnél az Andrássy Gyula Gimnázium diákjai adtak műsort.

Hazánkban 2000 óta emlékeznek meg országosan a kommunizmus áldozatairól. A hivatalos emléknap február 25-e, Kovács Béla, egykori kisgazdapárti politikus 1947-es, koholt vádak alapján történő bebörtönzésének napja. 

– Ezzel az emléknappal tudjuk átadni azokat az ismereteket, fájdalmas tapasztalásokat a jövő generációinak, hogy ők ugyanolyan hibába már ne essenek, mint a dédszüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. A múltra emlékezni kell, abból tanítás és bölcsesség származik – nyilatkozta hírportálunknak Vánsza Pál, a Politikai Foglyok Szövetségének Békés vármegyei elnöke. 

Az andrássys diákok ünnepi műsorában köszöntő beszédet mondó Varga Gyöngyi, a gimnázium egyik történelem szakos tanára kiemelte: személyes érintettsége is van, hiszen saját családjában, felmenői között is akadt olyan, aki saját bőrén tapasztalta meg a zsarnok hatalom visszaéléseit, sanyargatását. Mint mondta: a jelenlévő diákok érzékenyebbé válnak a múlt vizsgálata közben és fontos információkhoz jutnak hozzá.

Békéscsaba városvezetésének képviseletében Varga Tamás és Nagy Ferenc alpolgármesterek helyezik el az emlékezés koszorúját.

(Fotó: Fajó Attila/behir.hu)

A békéscsabai önkormányzat képviseletében Varga Tamás alpolgármester elmondta: a Szabadság téri emlékmű, Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása, szimbolikus jelentéssel bír. Aki ránéz, annak a kornak a fojtogató bezártságát, kilátástalanságát érezheti meg, amely az ötvenes évek Rákosi-korszakának, de az utána következő Kádár-érának is sajátja lehetett hazánkban. Hozzátette: Békéscsabán inden évben megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól.

A rendezvény végén a jelenlévő hivatalos szervezetek, a városvezetés, a honvédség képviselői és a civil egyesületek képviselői a megemlékezés koszorúit és virágait helyezték el a Szabadság téri emlékműnél. 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Hamarosan elérhető a minimálbéren dolgozók után járó kompenzációs támogatás

A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként csaknem 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására - jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
16:33
FEL