Emelkednek a kávéárak

2016. április 2. 11:10 | Fekete Kata

Voltaire napi ötven csésze kávét ivott. Amikor figyelmeztették, hogy a kávé alattomos méreg, azt felelte: ,,Akkor nagyon-nagyon alattomos lehet, mert én ötven éve iszom, és még látszólag semmi bajom. A kávé nemcsak az író, hanem sokak szenvedélye volt és ma is az. Éppen nekik rossz hír, hogy a világpiaci árak két éve nem látott alacsony szinten vannak a fő kávétermesztő Brazília kedvező terméskilátásai miatt. Mivel azonban most már nagyobb a kereslet, mint a kínálat, hosszabb távon drágulás jöhet. Magyarországon már elkezdődött a drágulás. Míg tavaly decemberig fokozatosan csökkent a kávé ára, addig a 200-250 grammos őrölt kávé csomagjáért a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint februárban már átlagban 664 forintot kellett fizetni, 44 forinttal többet, mint 2015 utolsó hónapjában.

- Nálunk itt a kávézóban már két éve nem változtak az árak – mondta Turi Edina barista. Hozzátette: hallottak ők is a világpiaci helyzetről, ami valószínűleg az ő kávézójukban is áremelkedéshez vezet.

A világ legnagyobb kávéfogyasztó térsége az Európai Unió, 2015-ben 42 millió zsákot importált. Ugyanezen idő alatt az Egyesült Államokban évente 3,2 százalékkal több kávét ittak, tavaly 24,4 millió zsáknyi alapanyagból. Japán kereslete is folyamatosan, évente 2,4 százalékkal növekszik, 2015-re elérte a 7,6 millió zsákot. Összességében az importőr országok kávéfogyasztása 104,9 millió zsák lehetett tavaly.

 

Hogyan fedezték fel a kávét?

A legenda szerint Etiópiában ronda kis cserje nőtt ki, piros bogyókkal teleaggatva. Pár évmillióig senkit nem érdekelt, mígnem egy kecskepásztor fel nem figyelt arra, hogy a bogyóktól kecskéi éjszaka virgonckodnak.

 

FEL