Jelentős mértékben emelt árat a Magyar Posta

2024. július 1. 14:55 | behir.hu

Ismét árat emel a Magyar Posta, idén már másodszor. A szolgáltatások és termékek nagy részének a díja körülbelül 10 százalékkal nő. 2022 júliusa óta már több mint 80 százalékkal emelte az árait a Magyar Posta.

– A Magyar Posta a 2024 januári áremelés után idén másodízben növeli a levelek, illetve számos szolgáltatás díjait. Az áremelésekről az állami cég  ezúttal nem adott ki közleményt, közzétette azonban új, 2024 július 1-től érvényes díjszabását. Amennyiben ezt összevetjük a január 1-től érvényes díjtáblázattal, akkor a termékek többsége esetében körülbelül 10 százalékos drágulást lehet prognosztizálni – írta a 24.hu

- A lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti nem elsőbbségi levél 230 forintról 255 forintra,
- az elsőbbségi 330 forintról 365 forintra drágul.

- Az 50 és 500 gramm közötti nem elsőbbségi levelek ára 945 forintról 1045 forintra,
- az elsőbbségieké 690 forintról 765 forintra emelkedik.

Szintén drágulnak a hivatalos iratok is, ezek ára

- 2 kilogrammig 1265 forintról 1395 forintra nő,
- a 2 kilogramm alatti saját kézbe adott hivatalos iratok ára 1900-ról 2095 forintra emelkedik.
- arányosan egytizednyi mértékkel lesznek drágábbak a 2 kilogramm és 20 kilogramm között, valamint a 20 és 40 kilogramm közötti hivatalos iratok is.

Ugyancsak 10 százalék körüli lesz a drágulás

- az azonosított levelek,
- a levélküldeményhez igénybe vehető szolgáltatások,
- a postakész borítékok és levelezőlapok,
- az egyetemes csomagszolgáltatás MPL postacsomag alapdíjak,
- az MPL postacsomaghoz igénybe vehető többletszolgáltatások,
- az expressz csomagszolgáltatás MPL üzleti csomag alapdíjak,
- az MPL üzleti csomaghoz igénybe vehető többletszolgáltatások,
- és az egyéb szolgáltatások körében.

Hasonló mértékű áremelkedés történik a nemzetközi postai díjak körében,

- a levélküldemények,
- a csomag és gyorsszolgálati küldemények,
- az alapdíjon felüli igénybe vehető szolgáltatások,
- és a postakész termékcsalád esetében.

Nem változik ugyanakkor a postautalványok szolgáltatási díja és az ismételt házhoz kézbesítés alapdíja.

A Magyar Posta 2022 júliusa óta ez idáig öt lépcsőben vezetett be áremeléseket. 2022 júniusában még 200 forintba került egy 50 grammos belföldi elsőbbségi levél feladása, idén ezért már 365 forintot kell fizetni.

Forrás: 24.hu

 

További programok »

Gazdaság

Fiktív számlázással fűszerezett zöldség- és gyümölcskereskedés

A szegedi nagybani piac két árusára csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. A két őrizetbe vett férfi fiktív számlázással fűszerezte meg a zöldség- és gyümölcskereskedelmi tevékenységét. A nyomozók átláttak a hamis pénzügyi manőveren, költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
18:10
FEL