Először rendeztek jótékonysági fúvósbált Békéscsabán

2023. április 30. 15:44 | Vincze Attila

Első alkalommal szervezett jótékonysági fúvósbálat a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar szombat este. A CsabaPark Pálinkamúzeumában rendezett esemény bevételével a 75 éves zenekar működését és jubileumi programjainak megvalósítását, illetve a Toscana Music Festival 2023 eseményen való részvételét szeretnék támogatni.

A rendezvény szervezője a behir.hu-nak elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal hozták létre az első fúvósbált. Mohácsiné Szeverényi Ágnes kiemelte, a zenekar tagjain, barátain és a családtagjain kívül a törzsközönség vett részt az esten. Mint fogalmazott, ez volt az évad "kultúrbulija", azaz egyfajta kulturális kikapcsolódás volt mindenki számára. A bálon fellépett a Békéscsabai Mazsorett Táncegyüttes, amelynek tagjai három szám erejéig tánccal kísérték a fúvószenekart, valamint a Körös Kvintett egy könnyed műsorral kedveskedett a résztvevők számára. A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar az est folyamán szintén könnyűzenei feldolgozásokkal szórakoztatta a közönséget. 

– Ezúton is szeretném megköszönni az est kiemelt támogatóinak, Szarvas Péter polgármesternek, Varga Tamás alpolgármesternek, a Ficsor cukrászdának, valamint a CsabaPark-nak, illetve Szeverényi Mihály festőművésznek a nagyvonalú felajánlásokat – hangsúlyozta a szervező.

 

                   Döge Csaba karmester, Pikó Hella zenekari tag, a festmény készítője, Döge Ákos zenekari tag, a licit nyertese.                    A festmény Toscana egy részletét ábrázolja (fotó: Szeverényiné Sebők Judit)

 

Mohácsiné Szeverényi Ágnes arról is beszámolt, hogy az egyik fuvolista zenekari tag, Pikó Hella festett erre az alkalomra egy vászonképet, melyet a bálon árverésre bocsátottak. A festmény licitje ezer forintról indult és végül harmincezer forintért kelt el.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL