Először Békéscsabán a Remény és Szépség napja

2018. február 17. 12:00 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Remény és Szépség napja egy olyan esemény, amelyen önkéntes henna művészek festenek gyönyörű henna-koronákat, kéz és boka mintákat rák-betegeknek és rák-túlélőknek, egyfajta érzelmi megerősítést nyújtva nekik. A rendezvényt 10 éve szervezik meg negyedévente az ország egyre több városában, most először Békéscsabán is.

A hennafestés a pszichés és mentális gyógyításról szól, és segít helyreállítani a betegek érzelmi energiáit a nehéz időszakban az esemény szervezői és résztvevői szerint. Gellainé Kovács Judit az egyike azoknak, aki érintettként vett részt a programon.

–Úgy vagyok vele, hogy próbáljuk meg ezt is. Igazából azt gondolom, hogy a mi tapasztalatainkkal, - azzal, amin mi átmentünk – egy picikét másképpen látjuk a világot. És könnyebben rávesszük magunkat olyan dolgokra, amiket eddig nem csináltunk még - mondta el Gellainé Kovács Judit.

2008-ban rendezte meg először a CsillámVilág Kft. a Remény és Szépség napját. 2011 óta negyedévente várják az ország több pontján elsősorban azokat a hölgyeket, akik állapotuk miatt érzelmileg megterhelő időszakon mennek át. Békéscsabán pénteken rendezték meg először az eseményt, amelyen henna-festőként Tóth Gabriella várta az érdeklődőket.

–Segíteni szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy azoknak, akik rákbetegek, kemoterápián vagy sugárterápián vesznek részt, reményt adjunk nekik, hogy ugyan olyan szépek tudnak lenni - emelte ki Tóth Gabriella, henna-festő a békéscsabai esemény szervezőjeként.

Békéscsabán csakúgy, mint a másik hét városban nem csupán henna-festők, hanem fodrászok és kozmetikusok várták a rákbetegeket és rák-túlélőket. A rendezvényen csak olyan természetes alapanyagú festéket és termékeket használnak, amelyek biztonságosak.  A Remény és Szépség napját május 11-én rendezik meg újra, a Csabagyöngye Kulturális Központban.

 

 

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL