Előre: Hanyecz János visszavonul, új kapusedzője lesz a csapatnak

2020. június 5. 18:41 | behir

Egy legenda búcsúzik, hiszen Hanyecz János kapusedző visszavonul a profi labdarúgástól. Az Előre-családot azonban nem hagyja el teljesen, hiszen a békéscsabai utánpótlás-nevelésből továbbra is kiveszi majd részét. A mindig vidám, poénoktól, ugratásoktól és elementáris beszólásoktól egyáltalán nem mentes Jani-bácsit kérdezték az emlékeiről és a döntése hátteréről.

A Békéscsaba 1912 Előre kapusedzője úgy döntött, hogy teljesen visszavonul a profi labdarúgástól – írja a csapat honlapja. Hanyecz János 2012 óta látta ezt a feladatot a csapatnál. A Schindler Szabolcs vezette szakmai stábnak új kapusedzőre lesz szüksége, de a leendő szakembert még nem nevezte meg az Előre.

– Hogyan és mikor került kapcsolatba a labdarúgással? Mindig kapus szeretett volna lenni?

– 1974-ben Endrődön, az ottani együttesben kerültem örök életre szóló kapcsolatba a focival. Akkor balszélsőként játszottam az ifi-csapatban és az egyik mérkőzésre nem érkezett meg a kapus, így edzőnk Fülöp Imre bácsi – aki egyébként a testnevelő tanárom is volt – beállított a helyére. Nagyon örültem, hogy beállhattam a csapat mögé és annyira jól sikerült a bemutatkozásom, hogy a másik kapusnak meg is köszönték addigi segítségét, ettől kezdve pedig minden ment a maga útján. 1978-ban kerültem Békéscsabára és egészen 1983-ig az Előre játékosa voltam. Az utolsó évben – bár az első osztályban játszottunk –, de ekkor szerződtem Szarvasra és 1994-ig ott is maradtam. Mindkét klubra igen jó szívvel emlékszem vissza, nagyon szép éveket tölthettem el, sok-sok élménnyel gazdagodtam, melyeket természetesen sosem felejtek el. Az 1994/1995-ös bajnokságban majdnem felkerültünk az NB I-be, de ekkor igazolt le a Diósgyőr. Két évet töltöttem el a DVTK kötelékében - igaz már 34 éves voltam, de hatalmas élmény volt számomra, hiszen például Verebes Józsi bácsival is együtt dolgozhattam. Sajnos egy osztályozón a Fehérvár ellen nem sikerült a feljutás, lejárt a szerződésem, így hazajöttem. Békésen, a harmadosztályú csapatban védtem még négy éven keresztül, majd levezetésképpen a megyei csapatban egészen 45 éves koromig álltam a kapuban.

– Vont már egyenleget? Hány tétmérkőzésen védett és hány meccsen ült a kispadon?

– Igazából még nem számoltam össze, de talán majd most sort kerítek rá. Az biztos, hogy az első osztályban 30 mérkőzésem van, a másodosztályban pedig legalább négyszáz meccsen segítettem csapataimat, edzőként pedig Gyomaendrődön kezdtem működni az akkori harmadosztályban. Amikor kiesett a csapat a bajnokságból, akkor eljöttem és Békésen trénerkedtem tovább. Sajnos itt is kiesés lett a vége, akkor kértek fel, amikor már nem sok esély volt a bennmaradásra. Elkerültem Vésztőre, ott is két szép esztendőt töltöttem el, mint kezdő vezetőedző, hiszen az NB III-ban mindig csak beugró voltam addig. A folytatásban Kondorosra fújt a szél, ahol szintén sok időt töltöttem el. Amikor Dajka László visszakerült Békéscsabára, akkor lettem kapusedző az Előrénél.

– Mióta dolgozik az Előre kötelekében és miért döntött úgy, hogy visszavonul a profi labdarúgástól?

– Kilenc éve edzem a lila-fehér klub hálóőreit, de most már fizikailag nem tudom megfelelőképpen ellátni feladataimat, így bele kell törődni abba, hogy az ember felett eljárt az idő. Nagyon bízom benne, hogy az utódom nálam sokkal jobban tudja majd segíteni szeretett klubunk dolgait és nemsokára ismét az első osztályban szerepelhet majd a Békéscsaba.

 

 

– Melyek voltak a legemlékezetesebb időszakok és mérkőzések az ön számára, akár résztvevőként, akár a kispadon ülve?

– Nyilván mindenkiben, így bennem is elsősorban az első osztályú meccsek maradtak meg örök emlékként, bár sok más nagy derbiben is volt részem. Kapusként védtem a Győr ellen, amikor nyolcas osztályzatot kaptam a teljesítményemért, ez hatalmas elismerés volt számomra. Sajnos nem sikerült megkapaszkodnom az NB I-ben, voltak jobb képességű kapusok az akkori állományban. Közepes szintű labdarúgónak tartottak, így nem kaptam túl sok lehetőséget a bizonyításra. Voltak jó mérkőzéseim és voltak olyanok is, amelyek nem sikerültek fényesen, az idő azonban megszépíti az eseményeket, így gyakorlatilag csak a jó dolgokra emlékszem az egészből. Edzőként megéltem az utolsó első osztályba jutást – ez hatalmas dolog volt, mondjon bárki-bármit. Le a kalappal az akkori srácok előtt, hatalmas munkát, lelkesedést tettek abba a szezonba és ki is jött a lépés mindenkinek. A legutóbbi szép emlékem pedig a tavaly decemberi győztes kupameccs a Fradi ellen.

– Találkozhatunk még Hanyecz Jánossal, ha igen hol és mikor?

– Természetesen nem fordítok teljesen hátat a focinak, hiszen az akadémián pályagondnoki feladatokat látok majd el, ahogy eddig is. Ha pedig belefér még az időmbe a legkisebbek edzéseit is szeretném majd segíteni. Nagyon sok sikert kívánok a csapatnak, a vezetőknek és a szakmai stábnak a jövőre nézve! Vannak tehetségeink, akik vélhetőleg minél előbb beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeket, de ehhez rengeteget kell még mindenkinek dolgozni, ahogy eddig is. Az biztos, hogy megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, és köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a sok-sok mérkőzést, izgalmat, sikert és szomorúságot – a foci már csak ilyen, minden egyben!

További programok »

FEL