Előadás az Európai Unió működéséről

2018. január 23. 07:14 | Papp Ádám Sándor

Sok a vita az Európai Unió jövőjéről, azonban érdemes lenne a biztonságra, a gazdasági teljesítésre és a felzárkóztatásra koncentrálni, ezek a témák ugyanis rendkívül kiemelkedőek – fogalmazott az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. Zupkó Gábor „Párbeszéd a tanulókkal Európa jövőjéről” címmel két intézményben tartott előadást Békéscsabán.

A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, mellett a könyvtárban tartott interaktív előadást az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az unió működéséről, kihívásairól, történetéről és jövőképéről. A hallgatóságban sok olyan diák volt, aki érdekesnek tartotta a rendkívüli tanórát.

- Engem nagyon érdekel. Nem a belpolitika, inkább a világpolitika, az Európai Unió. Ahogy elnéztem a diákat, az egészet végig hallgattam volna, nem csak egy 45 perces tömörített változatot - mondta Arbel Dániel.

Volt olyan diák, aki azt mondta, hogy gimnazista évei alatt már megszerezte az általános ismereteket az unióról, így a feltett kérdésekre könnyedén tudott válaszolni.

- Lényegében sok mindenről tanultunk már az Európai Unióról, így tudtam a kérdésekre is válaszolni - fogalmazott Szenes Patrik.

Fontos, hogy a diákok megismerkedjenek az Európai Unió szerepével és kérdéseivel – fogalmazott Zupkó Gábor. A képviselet-vezető szerint a tudás átadása mellett lényeges az is, hogy a hallgatók az interaktív előadásokon fel tudják tenni az őket érdeklő a kérdéseket.

- Fontosnak tartom, hogy a fiatalok, a polgárok közvetlenül is halljanak az Európai Unió vívmányairól, és kérdéseket tudjanak feltenni, hiszen az Európai Unió egyúttal egy demokratikus intézmény, amelynek minden fontos döntésénél ott van egy demokratikusan megválasztott magyar képviselő is. De az is fontos, hogy a mindennapokban a magyar polgárok, a magyar fiatalok fel tudják tenni a kérdéseiket annak működéséről. Ezért járom az országot és találkozom szívesen a diákokkal, vagy éppen bárkivel, akit érdekelnek a tények - emelte ki Zupkó Gábor.

A hallgatóságot az Euró magyarországi bevezetése, a Brexitnek az unióra gyakorolt hatásai és a tagországokba érkező támogatások kérdésköre érdekelte a leginkább.

 

 

További programok »

FEL