Jelentős összeggel támogatja az EP a koronavírus sújtotta országokat

2020. március 27. 15:46 | behir.hu

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a képviselők jóváhagyták a koronavírus-járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket. Elfogadták a járvánnyal küzdő országokat segítő 37 milliárd eurós (13 ezer milliárd forint) uniós támogatást is.

Az európaiaknak és a vállalatoknak a válságkezelésben segítséget nyújtó, sürgős intézkedéseket kevesebb, mint két héttel azt követően szavazta meg a Parlament, hogy a Bizottság benyújtotta az erről szóló jogszabálytervezetet.

Jóváhagyták a koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezést. A csomag a lehető leggyorsabb ütemben 37 milliárd eurót biztosít a koronavírus-járvány miatt a legnehezebb helyzetbe jutott eu-s országoknak és régióknak. A forrást az egészségügyi rendszerek, kis- és középvállalkozások, munkaerőpiacok támogatására és az uniós gazdaságok más sérülékeny területeinek megerősítésére használhatják fel a tagállamok.

Kiterjesztik az Európai Unió Szolidaritási Alapjának közegészségügyi vészhelyzet kezelésére. A lépéssel 2020-ban további 800 millió euró válik elérhetővé az európai országok számára. Az alapból finanszírozható területek közé felveszik a jelentős közegészségügyi vészhelyzetet, ezzel kapcsolatban az orvosi segítségnyújtás, és a betegség megelőzését, megfigyelését és ellenőrzését szolgáló intézkedések támogathatók. 

A reptéri résidőkre vonatkozó uniós szabályok ideiglenes felfüggesztése. Az intézkedésnek köszönhetően a légitársaságok leállíthatják a járvány alatt üresen közlekedő járataikat. A szabályok ideiglenes felfüggesztése miatt ugyanis a fel- és leszállásra használható idősávokat nem kell többé kihasználniuk ahhoz, hogy azokat a következő évadra is megtarthassák. A „használd fel vagy elveszíted" szabályt az egész idei nyári szezonra, azaz 2020. március 29-től október 24-ig felfüggesztik.

A következőkben a Tanácsnak hivatalosan is jóvá kell hagynia a Parlament álláspontját. Az elfogadott jogszabályok azt követően lépnek életbe, hogy az Unió Hivatalos Lapjában a következő napokban megjelennek.

Forrás: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája

További programok »

FEL