Elmarad a Gyulai Pálinkafesztivál

2020. július 30. 12:31 | behir.hu

A szervezők a csütörtöki bejelentés hatására közölték, hogy idén nem tartják meg a rendezvényt.

A szerdai kormányülésen hozott határozat értelmében augusztus 15-e után sem engedélyezett az 500 főnél nagyobb létszámú, szabadtéri rendezvények megrendezése, így sorra elmaradnak azok a fesztiválok, amelyeket már korábban őszre tettek át.

A Gyulai Pálinkafesztivált idén április 23-25. között rendezték volna meg, amelyet a szervezők később szeptemberre halasztottak. Habár a rendezvény előkészítése rendben megtörtént, és a halasztás után is rendületlenül szervezték a fesztivált, a jogszabályi tilalomra figyelemmel az idei Gyulai Pálinkafesztivált végül mégsem rendezik meg.

A szervezők közleménye szerint már biztos, hogy a Pálinka Show és a Körte a konyhában események sem lesznek megtartva. A Brillante – 2020 Nemzetközi Párlat Verseny díjkiosztója és a Nemzeti Összetartozás Pálinkája ceremónia kapcsán az elkövetkező napokban döntenek majd, tekintettel arra, hogy ezek az események szűkebb körben zajlanak. 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL