Elkezdődött a ZENIT – Videóval

2017. augusztus 18. 19:07 | Szendi Rita

Elkezdődött a 31. ZENIT, azaz a Zenei Ifjúsági Találkozó és Nemzetközi Fúvószenekari Verseny Békéscsaba főterén. Négy nap alatt több mint húsz produkciót láthatnak az érdeklődők esténként hat órától a Szent István téren.

Idén a fúvószenekarok mellett kvartettekkel és Big Band formációkkal is találkozhat a közönség. Békéscsaba legrégebbi zenei fesztiválját csütörtök délután nyitották meg, ahová nem csupán a közönség, hanem a zenészek is szívesen visszajárnak, immár több mint három évtizede.

– A zene, mint óriási összekötő kapocs, hihetetlen nagy erőt ad. Azt hiszem, hogy talán a legfontosabb, hogy a fesztiválnak köszönhetően barátságokat mélyítsünk el – fogalmazott a XXII. Békéscsabai Klarinét, Szaxofon és Tárogató Zenei Tábor művészeti vezetője, Varga István.

 

 

Herczeg Tamás, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese kiemelte, hogy idén a hazai zenekarok mellett négy országból – Lengyelországból, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából – érkeznek fellépők az eseményre. A zenekarok mellett mazsorettcsoportok is bemutatkoznak a közönségnek.

– Egy-egy fellépés kapcsán csak pozitív töltetet szoktak kapni a gyerekek, hiszen általában a közönségnek is nagyon tetszik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy azt a tudást, amit a gyerekek évről-évre elsajátítanak azt meg is mutassuk a közönségnek. Azt gondolom, hogy egy város életében nagyon színvonalas lehet egy fúvószenekari fellépés mellett a gyönyörű mazsorettesek előadása – fogalmazott a Dalma Dance Club Hungary művészeti vezetője, Győrfi Dalma.

Szombaton a szóló hangszeresek találkozóját rendezik meg.

– Nemcsak szólisták, hanem duó és trió formációban zenélő fiatalok mutatják meg azt, hogy mire képesek. Ez pedig azt is előrevetíti, hogy mire lesznek képesek a jövőben. Az, hogy a Vasutas Művelődési Ház most már több mint 10 éve megrendezi a Szóló Hangszeresek Találkozóját egy nagyon fontos mérföldköve a találkozónak – mondta el Herczeg Tamás.

Pénteken és szombaton este 21 órától kiülős koncertek lesznek a Csabagyöngye Kulturális Központ teraszán. A ZENIT augusztus 20-án egy 16 órakor kezdődő gálaműsorral ér majd véget.

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL