Elkezdődött a Csabai Advent – galériával

2022. november 27. 18:08 | Kovács Dávid

Felgyulladtak a főtér karácsonyi fényei és meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján vasárnap este. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere ünnepi gondolataiban kiemelte: ugyan okozott nehézségeket az energiaválság, de ünnepi díszbe öltözött a Szent István tér és a korábbiakhoz képest több elemmel találkozhatnak a Szent István térre látogatók.

Sok gyermek és felnőtt, fiatal és idős gyülekezett a Szent István téren vasárnap este a Csabai Advent nyitórendezvénye előtt, majd pár perccel négy után az ünnep fényei ragyogták be a főteret. Az ünnepi eseményen elsőként Békéscsaba polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

– 2022-ben nem tudtunk úgy készülni az adventre, hogy ne éreznénk az energiaválság hatásait. Egy kicsit takarékosabbnak kellett lenni, de úgy döntöttünk, hogy a főteret kidíszítjük, egy kicsit gazdagabban, mint a korábbi években. Szeretnék köszönetet mondani Lenkefi Zoltánnak, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatójának, aki koordinálta azt a munkát, amelynek eredményeként ünnepi díszbe öltözött a Szent István tér – fogalmazott Szarvas Péter, aki nyugodt, boldog, meghitt pillanatokban gazdag adventi időszakot kívánt a békéscsabaiaknak.

A városvezető ezt követően meg is gyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján, majd a Tündérkert Óvoda nagycsoportosai adtak ünnepi műsort. A folytatásban is a legkisebbeké volt a főszerep, hiszen a „Mi karácsonyunk” elnevezésű ünnepi rajzpályázat legjobbjainak osztották ki az ajándékokat, kis-, közép- és nagycsoportos kategóriában, emellett különdíjakat is kiosztottak. A legjobb alkotások a főtéren található egyik faházban láthatóak az ünnepi időszakban.

A Csabai Advent első rendezvénye a Garagulya gólyalábasok „Magyar karácsony” című műsorával zárult. A programsorozat december 4-én 15 órától folytatódik, a második gyertya meggyújtása mellett Mikulásfesztivált tartanak a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében, amikor Szente Vica és a Csabai Színistúdió műsorát láthatják az érdeklődők.

 

Galéria

További programok »

FEL