Elismerték az ápolók munkáját Békéscsabán

2023. május 18. 18:09 | Vincze Attila

Az ápolók nemzetközi napja alkalmából köszöntötték az ápolókat a Békés Vármegyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházában csütörtökön. Az eseményen átadták az év kiváló tanulója elismerést, valamint az év szakdolgozója díjat is.

Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa köszöntőjében elmondta, hogy lehetőség szerint minden évben igyekeznek elismerni az ápolók és egyúttal az egészségügyi szakdolgozók munkáját.

– Ezen a napon ünnepelni gyűlünk össze és ennek kapcsán méltatjuk Florence Nightingale munkásságát, életét, illetve azt a követendő hozzáállást, amelyet a mai napig minden egészségügyi dolgozó példaképként tart maga előtt – fogalmazott. 

Tárkány-Szűcs Zsuzsanna ápolási igazgatóhelyettes beszédében hangsúlyozta, hogy nagyon fontosak az ilyen és ehhez hasonló ünnepek, valamint az, hogy a dolgozók érezzék a megbecsülést, hiszen ők az egészségügy alappillérei.  

– Az elmúlt három évben nagyon átalakult az egészségügyben lévők helyzete a koronavírus-járvány miatt, sajnos nem tudtuk megtartani az ápolók nemzetközi napját, illetve a magyar ápolók napját sem, így most nyílt arra lehetőség, hogy a kollégákkal együtt ünnepeljünk, mert az ünnepeket nagyon kell tisztelni és meg kell tartani – részletezte. 

Az eseményen Tóth Szilvia, a szülészet-nőgyógyászati osztály főnővére egy prezentációban idézte fel Florence Nightingale brit ápolónő életét. Ezt követően Sipos Emese, a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikumának tanulója tartott beszámolót arról, hogy miért választotta az ápolói pályát.  Az oktatást segítő munkatársakat Tálas Csaba, a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium igazgatója köszöntötte. 

A rendezvényen átadták az év tanulója elismerést, melyet ezúttal Zsóri Réka, a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikumának végzős gyakorló ápoló szakos tanulója vehetett át.

– Számomra ez egy óriási nagy elismerés, egy visszaigazolás, már az is nagy dolog, hogy a betegektől kapjuk a visszajelzést folyamatosan, de az, hogy egy ilyen rendezvényen, egy oklevéllel, egy csokor virággal köszönik meg a munkánkat, már hab a tortán. Igazából ez az elismerés egyfajta motiváció is nekem, hogy jól csinálok valamit és ezt meg szeretném tartani mindenképp, illetve fejleszteni a jövőben – mondta.

Az év szakdolgozója díjat idén Varga Beáta, a Békés Vármegyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházának Fül-Orr-Gégészeti Osztályának kezelős nővére kapta.

– 35 évvel ezelőtt kezdtem el a fül-orr-gégészeti osztályon dolgozni, ez az első munkahelyem, szerintem ez lesz végig most már, nem is vágyom máshová. Teljesen véletlen kerültem ide, de nagyon megszerettem, mert változatos, hiszen a kisgyerekektől egészen az idősekig mindenféle korosztály megfordul itt – magyarázta.

Az ünnepség után az egészségügyi szakdolgozók tudományos ülésével folytatódott a rendezvény, melyen összesen nyolc szakmai előadást hallgathattak meg a résztvevők.

 

Galéria

További programok »

FEL