Elismerések az iparkamaránál

2018. május 14. 19:44 | Papp Ádám Sándor

Éves küldöttgyűlését tartotta a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hétfőn, a Békés Megyei Kormányhivatal nagytermében. Az eseményen hagyományosan két kategóriában elismeréseket is kiosztottak, amelyeket a 2017-es eredmények alapján ítéltek oda a vállalkozóknak.

A kamarai küldöttek elfogadták az előző évi tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint a 2018-as programtervet és költségvetést is - fogalmazott a BMKIK elnöke.

– A szokásos évi kamarai küldöttgyűlésen túl két kategóriában osztunk ki díjakat a 2017-es eredmények alapján. Idén sokkal szélesebb körű díjátadásról van szó, hiszen most adjuk át a kiváló gyakorlati képzőhelyek elismeréseit, amelyből hét van. Emellett minden évben megválasztjuk Békés megye év vállalkozóját, továbbá a különféle ágazatokban az év vállalkozását is – emelte ki Dr. Orosz Tivadar.

Az önkéntes kamarai tagok közül az év Békés megyei kamarai vállalkozója Bartolák László lett, a békéscsabai Bartolák és Társai Kft. ügyvezető igazgatója. Az év ipari vállalkozása az orosházi székhelyű Linamar Hungary Zrt. Az év kereskedője, szolgáltatója a szarvasi Tóth Ferenc turisztikai egyéni vállalkozó. Az év kézműves vállalkozója a sarkadi Papp János száraztészta-készítő, egyéni vállalkozó.

Kiváló Gyakorlati Képzőhely 2017. díjban részesült (a megye legjobb kamarai tag képzőhelyei, ahol magas színvonalú szakmai oktatás zajlik): Bere Árpád, gyulai egyéni vállalkozó (fogtechnika), az Eddy Bt. tulajdonát képező kondorosi Napsugár Vendéglő (vendéglátás), a Felina Hungaria Kft., (női szabó) a Linamar Hungary Zrt. (gépipar), a METO-DENT Bt. (fogtechnika), Rajki István cukrászmester (cukrász), Tímár Andrásné egyéni vállalkozó (vendéglátás).

További programok »

FEL