Elhunyt Torgyán József

2017. január 22. 14:07 | Mikó Melinda

Otthonában, szűk családja körében 85. életévében elhunyt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt volt elnöke, korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.  

Torgyán József 1932-ben született Mátészalkán, de négyéves korában családja Budapestre költözött, az iskolát már a fővárosban kezdte el. Diplomát 1955-ben szerzett az ELTE jogi karán, de kitűnő tanulmányi eredményei ellenére segédmunkásként helyezkedett el a szakvizsga után, mivel visszautasította, hogy belépjen a Magyar Dolgozók Pártjába. Az 1956-os forradalmi tevékenysége miatt 1958-ban kizárták az Ügyvédi Kamarából, majd később visszavették. 1959 januárjától 1990 júliusáig ügyvédként dolgozott Újpesten.

Újjászervezte a kisgazdákat

A rendszerváltás után politizálni kezdett, és az 1990-es országgyűlési választáson be is jutott a parlamentbe. Előbb az alakuló kisgazda frakció vezetőjével, majd 1991-ben a párt elnökévé választották. 

A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt belépett a kormánykoalícióba, ám 1992 februárjában Torgyán irányításával kilépett az Antall-kormányból, mert Torgyán kevésnek ígérte a kormány intézkedéseit. Torgyán hangosan kritizálta a kárpótlási törvényt például. Ekkor ideiglenesen ki is zárták a pártból a koalíciópárti vetélytársak, sőt, Torgyánt a dolgozószobájába is bezárták egy időre.

Torgyán népszerűségének növekedése azonban csak itt kezdődött, és a Horn-kormány alatt, 1996-ban több hónapon át az FKGP volt a legkedveltebb párt Magyarországon a kutatások szerint. Az 1998-as választáson viszont nem sikerült győznie, a harmadik lett, ez a pozíció azonban elég volt ahhoz, hogy az FKGP ismét kormányra kerüljön.

Torgyán ekkor már a Fidesszel lépett koalícióra, és ő segítette kormányra Orbán Viktort. Így 1998 és 2001 között Torgyán József lehetett a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A 2000-es évek elején azonban megindult a frakció és a párt ledarálása/szétesése, 2002-ben már nem is sikerült bejutni a parlamentbe.

Vezetésével a Független Kisgazdapárt 1990-ben 44 (11,4 százalék), 1994-ben 26 (6,74 százalék), 1998-ban 48 mandátumot (12,44 százalék) szerzett az országgyűlési választásokon.

2010-ben még egyszer megpróbálta

Hosszabb szünet után visszatért a politikai életbe és 2006 szeptemberében új pártot alapított Magyar Megújulás Mozgalom néven. 2010-ben pedig a Torgyán–Kisgazda–Koalíció jelöltjeként indult Csongrád megye 4. választókerületében, ahol 2,71 százalékot ért el. Akkor készítettük róla ezt az összefoglalót.

1959-ben házasodott össze Cseh Máriával, a Pécsi Nemzeti Színház operettszínésznőjével, aki később szintén országgyűlési képviselő lett. Egy gyermekük született, Attila, aki szintén ügyvéd lett.

Forrás: index.hu

FEL