Rajki István Medgyesegyházán született. 1973-ban végzett cukrászként. 1977-ben a hódmezővásárhelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségizett. Cukrász mestervizsgáját 1980-ban szerezte meg.
Szakmáját 1973 óta gyakorolta, 1984-től egyéni vállalkozóként. Ettől az évtől kezdve foglalkozott cukrásztanulók képzésével is. A folyamatos fejlődés eredményeként 1990-ben készült el a minden igényt kielégítő cukrászműhelye, amely a kapacitásbővítés mellett a szakmai képzés magasabb színvonalát is magával hozta. Évfolyamonként 6-8 tanuló gyakorlati képzését biztosította, akik többször bizonyítottak iskolai és országos versenyeken is. Számos ma ismert cukrász nála tanulta a szakma csínja-bínját. A 2012/2013-as tanévben a Szakma Kiváló Tanulója versenyen cukrász szakmában II. helyezést, 2013/2014-ben III. helyezést ért el a nála felkészült cukrász tanuló. Célja a képzés folyamán mindig az volt, hogy az általa oktatott tanulók a termelő műhelyekben a szakmájuk bármely területén önálló munkavégzésre legyenek képesek. Szakmaszeretetre és hivatástudatra nevelte.
A munkája mellett a cukrász szakma szakmai felügyeletével is foglalkozott, részt vesz a gyakorlati képzőhelyek ellenőrzésében, mestervizsga bizottság tagi és elnöki teendőinek ellátásában.
Elismerései: 2005. IPOSZ „Aranykoszorús” cukrászmester; 2011. VOSZ „Az év vállalkozója, az év cukrászmestere Békés megyében”
2014. IPOSZ kézműves cukrászatért kitüntetés; 2015. Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 30 éves jubileumi emléklap; három alkalommal nyerte el a kamaránk által alapított Kiváló Gyakorlati Képzőhely díjat; 2016. és 2024. Békés Vármegye Kézművese.
Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük.