Elhunyt kollégáikra emlékeztek a Békés vármegyei rendőrök és rendőrségi dolgozók

2025. október 31. 13:00 | behir.hu

Halottak napja közeledtével a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői ismét közösen hajtottak fejet azok előtt, akik már nem lehetnek közöttünk.

Az aulában Dorogi János nyugállományú r. alezredes támogatásával két éve létesített emlékhely mára a rendőri közösség egyik legbensőségesebb pontjává vált – hely, ahol a gyertyaláng csendje az emlékezésé, a tiszteleté és az összetartozásé. A megemlékezésen Berczi László r. ezredes, a Humánigazgatási Szolgálat vezetője mondott beszédet.
Szavaiban arra hívta fel a figyelmet, hogy „az idő végtelen, a mi létünk azonban véges”, s éppen ezért minden napban, minden emberi kapcsolatban ott kell legyen a figyelem, a tisztelet és a szeretet.
– A gyertya lángja sem tűnik el, ha másik gyertyát gyújtunk róla, csak továbbadja a fényt – így élnek bennünk azok a kollégák is, akik már elmentek tőlünk – fogalmazott az ezredes.

Berczi László személyes gondolatot is megosztott: életútjára visszatekintve úgy látja, az ember igazi értéke nem a sikerekben, hanem azokban az emberekben mérhető, akikkel együtt dolgozhatott, nevethetett, küzdhetett. A megemlékezésen a humánigazgatási szolgálatvezető név szerint is felidézte azokat az aktív állományú kollégákat, akiktől ebben évben búcsút kell, kellett venni:

Hajdú Sándor r. alezredestől, a Szeghalmi Rendőrkapitányság alosztályvezetőjétől,

Bába Szabolcs r. törzszászlóstól, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjától,

Rozsos Zsolt r. főtörzsőrmestertől, az Orosházi Rendőrkapitányság járőrétől,

Mitykó Roland r. törzszászlóstól, a Rendészeti Igazgatóság Autópálya Alosztályának járőrparancsnokától.

Külön megemlékezett dr. Gáspár Lajos ny. r. ezredesről, aki hosszú évtizedeken át vezetőként és példaképként szolgálta a vármegye rendőri közösségét. A rendezvény zárásaként Vörös Ferenc r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Békés vármegye rendőrfőkapitánya, valamint Vértesné Vámos Ildikó r. alezredes, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes és Jánosi Péter r. ezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője koszorút helyezett el az emlékfalnál. A Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesületét Hortobágyi Zoltán ny. r. ezredes, elnök és Hortobágyiné Bubella Mária ny. hőr. főtörzszászlós képviselte.
A Békés Vármegyei Rendőrségi Nyugdíjasok Egyesülete nevében Rácz Mihály ny. r. ezredes, elnök és Patócs Sándor ny. r. alezredes hajtottak fejet.
A Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubját Csuvarszki János, elnök és Dékány István ny. r. alezredes képviselte.

 

Forrás: BVMRFK

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL