Bátkai Miklós: Figyeljünk oda a dolgainkra halottak napja környékén is

2025. október 30. 10:43 | Mikóczy Erika

Halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, ezzel együtt sajnos a lopások száma is megnő ilyenkor. A témáról Bátkai Miklós címzetes rendőr alezredessel, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadójával beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Mire kell jobban odafigyelnünk ebben az időszakban, hogy ne károsíthassanak meg bennünket?

– Mindenképpen legyünk körültekintőek, amikor kimegyünk a temetőkbe, hogy meglátogassuk elhunyt szeretteink sírját, ott letegyük a virágokat és meggyújtsuk a megemlékezés lángjait. Fontos, hogy még ilyenkor is figyeljünk oda a személyes dolgainkra, értékeinkre, nehogy bűncselekmények áldozataivá váljunk. Ilyenkor nagyon megnő a forgalom a temetők környékén, az emberek gyalogosan, kerékpárral, mások gépjárművel érkeznek. Készüljünk arra, hogy sokan lesznek, és nagyon figyeljünk oda a többiekre. Ha gépkocsival megyünk, lehetőleg nagyon jól kivilágított helyen parkoljunk le – természetesen a közlekedési szabályok betartásával. A gépkocsi utasterében ne hagyjunk értéket, ha valami olyan, tegyük inkább a csomagtartóba, de leginkább ne vigyük magunkkal azt, ami nem kell. Ha kiszállunk a gépjárműből, az ablakokat húzzuk fel, zárjuk be az ajtót, és ha van riasztórendszer, azt mindenképpen kapcsoljuk be.

 

– Vannak temetők, ahová be lehet hajtani autóval is.

Az egyes temetők belső rendjéhez tartozik, hogy oda be lehet menni autóval, vagy sem. Erről még indulás előtt érdemes tájékozódni, majd eszerint tervezni a megemlékezést.

 

 

– Ha már a temetőben vagyunk, mire kell jobban figyelnünk?

Ilyenkor általában több mindent viszünk magunkkal, koszorúkat, virágokat, mécseseket, különböző eszközöket a sír letakarításához, na meg kistáskában az iratainkat, pénztárcánkat, telefonunkat. Pakolás, rendezgetés közben előfordul, hogy a síron maradnak a táskák, személyes iratok. Azt javaslom, hogy temetőbe ezeket ne vigyük be, hiszen nincs rájuk szükség. Ha pedig mégis beviszünk például egy telefont, pénztárcát, azt tegyük a kabátunk belső zsebébe. Célszerű az ünnepre összpontosítva kivinni a mécseseket, virágokat, így kisebb a valószínűsége, hogy azokat elvinnék.

 

– Nem mindegy az sem, hogy hogyan és hol vásárolunk virágokat, koszorúkat, mécseseket.

– Ezeket talán legegyszerűbb a boltban, piacon megvenni, esetleg korábban, nagyon körültekintően megrendelni az interneten. Ha neten rendelünk, válasszuk az utánvétet, előre ne utaljunk pénzt semmiért sem. Vessük össze az árakat, gyanús jel lehet, ha például egy adott fajtájú mécsest valahol az eredeti ár töredékéért árulnak.

 

– Ha mégis lopás áldozataivá válunk, mi a teendő?

– A legfontosabb, hogy ne csak napok múlva, hanem már akkor tegyünk bejelentést a rendőrségre, amikor ezt észleljük: hívjuk a 112-es segélykérő vonalat. Célszerű megvárni, amíg a kollégáink kiérkeznek, a helyszínt pedig változatlanul kell hagyni. Ha mégis változás történt, azt a kiérkező rendőröknek mindenképpen jelezzük.

 

– Mi van akkor, ha éppen abban az időszakban törnek be valakinek az otthonába, amikor ő a temetőben emlékezik a szeretteire?

Ez már az általános vagyonvédelem kategóriájába tartozik. Természetesen, amikor eljövünk otthonról, a lakást zárjuk be, az ablakokat csukjuk be, ha utcára nyílik az ablak, a redőnyöket is engedjük le. Ha van a lakásban riasztó, ne felejtsük el bekapcsolni. Ha hazaérkezve mégis azt látjuk, hogy áldozattá váltunk, rögtön értesítsük a rendőrséget, hogy a kollégáink minél gyorsabban tudjanak intézkedni.

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL