„Borzasztó erre ébredni, hogy elment valaki, akit 45 éve ismertem és szerettem. Aki küzdött, talán még jobban, mint én, hogy még élhessen, mert szeretett élni! És a szeretteiért élt! Legyen álmod szép! Isten veled Csabi!” – írta ki kedd reggel Ági, Csaba egyik ismerőse a Facebook-oldalára.
***
Berki Csabit először az 1986-os Rock Börzén láttam a békéscsabai Ifiházban, akkor épp a Paraméter együttes gitárosa volt. Azt követően egyre több bandában feltűnt, és egyre több hangszeren tanult meg játszani.
1987-ben már a Lombrágó billentyűse volt. Egy közgés koncerten, a visszatapsot követően fecske alsóban jött ki. Tavaly novemberi interjúnkban ezzel kapcsolatban azt mesélte, hogy „ott álltam egy szál gatyában az öltözőben, úgy rángattak ki a többiek”.
Majd hamarosan besorozták. Tudni kell, a katonaság számtalan zenekart fektetett kétvállra: vagy feloszlott, vagy mást vettek be a sorkatona helyett. Van azonban zenei élet a hadseregen belül is. Például Skorka „Tyaku” Zoltán, a Mediterrán zenekar basszusgitárosa ezt mesélte:
„Együtt töltöttem Csabival a sorkatonai szolgálatot Békéscsabán, a Nagy Sándor laktanyában. Az egyik vasárnap én voltam a századunk alegység-ügyeletese és Csabi a helyettesem. A szolgálati helyünk a folyosó közepén volt, a lépcsővel szemben. Mit ad Isten, kaptunk egy ellenőrzést. A lépcsőn felfelé bandukolt a zászlóaljparancsnokunk egy fővárosi, magas rangú főtiszttel és megdöbbenve nézték, hogy mit művelünk… Ugyanis kitaláltuk, hogy vasárnap a fű sem nő a laktanyában, így egy-egy elektromos gitárral a vállunkon gyakoroltunk. Csak úgy zengett a folyosó́ és amikor lebuktunk, nem tudtunk hirtelen mit csinálni. A magasrangú elvtárs elmosolyodott és csak annyit mondott: <<Pihenj! Folytassa! Mert a kultúra fontos a katonák lelkének ápolásában.>> Így nem kaptunk 30 nap elzárást, csak egy ejnye-bejnyét, majd folytathattuk a gyakorlást.”
Később, a ’90-es évek elején jó néhány évig Balázs Palival vendéglátózott külföldön. Kvázi alteregói voltak egymásnak: Pál szőke, Csaba barna volt; szinte ugyan az a váz: a súly, magasság, tekintet.
2010 nyarán a Fiume előtt találkoztunk. Aznap érettségizett és az volt a terve, hogy óvodapedagógus lesz. Később azt mondta, hogy szerencsére vagy nem, de az élet más irányba sodorta. Valamilyen szinten mégis csak pedagógus lett: Kulcsár Sándor, a Premier szakiskola igazgatója felvette az iskolájába. Mindezzel kapcsolatban – a rá valló szerénységgel – ezt mondta: „A mai napig felfoghatatlan a számomra, hogy miért épp engem választottak, hiszen Csabán olyan sok remek zenész van.”
Azt követően ezer helyen, ezer hangszeren láthattuk: gitározott, basszusgitározott, szájharmonikázott, billentyűzött, szaxofonozott stb.
Közben az utóbbi két-három évben, biciklizés közben személyes hangvételű videókat osztott meg a Facebookon. Az üzenetei nagyon sok mindenkihez eljutottak; nagyon sokan megköszönték a szép gondolatait.
Három éve komoly bajok jelentkeztek nála. Meg akarták műteni, de ő nem engedte. Attól félt, ha „felnyitják”, akkor sok problémát tárnak fel. „Bíztam a mennyei Atyám jóságában – mesélte –, ugyanis huszonéves korom óta hiszek Istenben. Eltelt három év és egyszer csak (tavaly) tavasszal ismét rosszul lettem, de nem mentem orvoshoz.”
Rosszindulatú daganatokat diagnosztizáltak a hasüregében.
Tegnap éjjel itt hagyott bennünket.
„Elment egy Ember, akinek a zene volt a mindene! – mondja Binder János, a Mediterrán billentyűse. – 16 éven keresztül együtt játszottunk. Mindig a legjobbat akarta és alázattal, tiszta szívvel, lélekkel csinálta azt, amit csinált! Ez év elején volt egy zenekari megbeszélés, ahol bejelentette, hogy nem fogja tovább csinálni a vendéglátás ilyen formáját; viszont a zene tovább maradt, hisz azt nem lehet abba hagyni.”
“Amig van szem, ami lát,
Van szív, ami észrevesz,
Nagy baj nem lehet.
Csikkek, sár, és falevelek?
Lehet...
De kell, hogy lásd a szíveket.
Mert amig van szem, ami lát,
Van szív, ami észrevesz,
Nagy baj nem lehet...”
(Berki Csaba Attilla)
Sajnos ez a szív már nem dobog…
