Berki Csaba: Soha ne feledkezzünk el arról, akit nem látunk

2020. november 24. 11:51 | Such Tamás

Először az 1986-as Rock Börzén láttam a csabai Ifiházban, a Paraméter együttessel – a Korál: Homok a szélben című opusában ő tekert. Azt követően egy sok bandában játszott, mindig más hangszerbe kapaszkodott. Jelenleg a muzsikálás mellett személyes hangvételű videókat oszt meg a Facebookon.

Berki Csabával, a Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gitár- és basszusgitártanárával beszélgettem. Régóta ismerjük egymást, ezért tegeződtünk.  

 

– A Paramétert követte a Lombrágó, ahol már Billentyűs Csabi voltál. Emlékszem, egy közgés buli végén alsógatyában szaladtál ki a deszkákra.

– Elmebetegek voltunk. Visszataps volt, és én ott álltam egy szál gatyában az öltözőben, úgy rángattak ki a többiek.  

 

– Később Balázs Pali alteregója voltál: ő szőke, te barna vagy; szinte ugyan az a váz: a súly, magasság, tekintet.

– Egyidőben mindketten vendéglátós zenészek voltunk, és hamarosan nagyon nagy barátságba kerültünk, ami a mai napig is tart. Majd egy dobos sráccal többször kimentünk külföldre. De idővel Palika azt mondta, hogy ez nem az ő világa.  

 

Berki Csaba, a Premier iskola gitártanárja itt épp egy szaxofonnal – Fotó: Ollai Attila

Itt épp egy szaxofonnal – Fotó: Ollai Attila

 

– Nem bántad meg, hogy nem futottál akkora karriert, mint ő?

– Nem, mert nekem más utam volt. Én tovább folytattam a külföldi zenélést: megfordultam Németországban, Norvégiában, Angliában, illetve Franciaországban.  

 

– Emlékszem, épp az érettségid napján találkoztunk, a 2010-es évek elején. Az volt a terv, hogy óvodapedagógusnak készülsz.

– Ami sajnos/szerencsére nem jött össze. De miután leérettségiztem, jelentkeztem a Premierbe, ahol Kulcsár Sándor, az igazgató megkérdezte, hogy van-e kedvem maradni?  

 

– És volt. Azt követően akárhányszor láttalak színpadon, mindig más hangszeren játszottál; volt, hogy a Békés Megyei Szimfonikusokkal a Volt egyszer egy vadnyugatban herfliztél.

– Igen, de az a mai napig felfoghatatlan a számomra, hogy miért épp engem választottak, hiszen Csabán olyan sok remek zenész van. Megkérdezték, hogy „Csabi, nem tudod befújni azt a három hangot?” Amúgy a tanítás mellett most is tanulok: a Premier szaxofon szakán a „felsőfokot” járom.  

 

Berki Csaba, a Premier iskola gitártanárja itt épp szájharmonikaázik– Fotó: behir.hu/Such Tamás

Szájharmonikán, mellette Somogyi-Tóth Dániel karnagy – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Melyik volt az első hangszered?

– A hegedű, amit sajnos nagyon hamar abbahagytam. Majd jött a gitár, a dob, a billentyű, a szájharmonika, a basszusgitár… mi több, 30 évesen furulyázni kezdtem és ahogy mondtam, néhány éve már szaxizok is.  

 

– És amiért zargatlak: az utóbbi időben nem kifejezetten szimpla üzeneteket posztolsz a Facebookon. 10 perces kismozikkal, rövid prózákkal leped meg az embereket. Engem az Édesanyádtól való bitang búcsú fogott meg.

– Tényleg az?  

 

– Miközben bringázol Csabán, a mobilodba mesélsz a városban látott képekről, a Teremtőről.

– Három éve komoly bajaim voltak… Meg akartak műteni, de nem itt-ott metszeni, hanem teljes szerveket akartak eltávolítani belőlem. Én ezt meg nem engedtem, mert attól féltem, ha kinyitnak, egy csomó problémát tárnak fel. Bíztam a mennyei Atyám jóságában – ugyanis huszonéves korom óta hiszek Istenben. Eltelt három év, és egyszer csak tavasszal ismét rosszul lettem, de nem mentem orvoshoz.

 

Berki Csaba, a Premier iskola gitártanárjának az önarcklépe

Önarckép

 

– De miért nem?

– Imádkoztam ahhoz, akit nem látok, akiben hiszek, hogy segítsen.  

 

– Nem kaptál ki a barátaidtól?

– Dehogynem!  

 

– Úgy voltál vele, hogyha szól az Úr, indulnod kell?

– Leegyszerűsítve, igen. Azt szeretném, hogy majd egy év múlva, amikor már ott nincs semmi, akkor megyek vissza.  

 

– És ha addig még komolyabbra fordul a helyzet?

– Nagyon szeretem Istent, aki megerősít, de ha mennem kell, akkor mennem kell; de egyelőre itt vagyok, és jól érzem magam.

 

Berki Csaba, a Premier iskola gitártanárja – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Bőgő is van, mondja, még? – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Amikor egy nagyon rendes ember elmegy, mindig azt mondják, hogy nincs Isten.

– Ezt néha én is boncolgatom a biciklizés során, én sem értem, hogy például egy kisgyerek miért hal meg daganatban, de ez nem tántorít el Isten szeretetétől. Azért is van ez a videós bejelentkezés, hogy olyan betegeket találjak meg, akik napok, hetek vagy hónapok óta nem tudnak megmozdulni, esetleg kórházban vannak, és régen nem látták a külvilágot – mint ahogy én is tavasszal. Nekik szól az egyébként másnak unalmas videó.  

 

– Milyen visszacsatolások vannak a videóiddal kapcsolatban?

– Rengeteg személyes köszönőlevelet kaptam; sőt, meghívásokat otthonokba, de nem csak beteg, hanem egészséges emberektől is, akiket valamiért elért az üzenet Istenről. Nagyon megható, amikor olyan emberrel találkozok, aki évek óta korlátozva van a mozgásában, vagy csak ritkán, segítséggel tud kimozdulni. Meghív, hogy személyesen is elmondja, mennyit segítenek neki ezek az üzenetek. Ez számomra kimondhatatlan, óriási érzés.

FEL