A Magyar Országgyűlés 2014-ben február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját a magyar ápolók napjává nyilvánította. Az ország első főápolója az 1848-as forradalom és szabadságharc idején több mint 72 tábori kórház felállításához nyújtott segítséget, és fontosnak tartotta a sérültek lelki állapotának gondozását is. Az 1817-ben született Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete volt az alapköve a hazai ápolás fejlődésének.
Az ünnepi esemény a Békés Vármegyei Központi Kórház udvarán álló Kossuth Zsuzsanna emlékmű megkoszorúzásával vette kezdetét, majd a kórház konferenciatermében, az Árvay-teremben folytatódott. Itt dr. Becsei László főigazgató főorvos köszöntő beszédében kiemelte: a Békés Vármegyei Központi Kórházban 2014 óta minden évben ünnepséggel és az egézségügyi szakdolgozók tudományos ülésével emlékeznek a főápolónőre.

– Ezen a jeles napon valamennyi szakdolgozónk munkájáért kifejezzük a nagyrabecsülésünket, jóllehet nevesítve most négy munkatársunk kap díjat, illetve elismerést. A mi szakterületünk egyik legnevesebb napjáról lévén szó, nagy öröm, hogy megünnepelhetjük azokat a kollégákat, akiknek partnersége nélkül nem tudnánk megfelelő ellátást és segítséget biztosítani betegeink számára – emelte ki dr. Párduczné Dr. Szöllősi Andrea, ápolási igazgató.
Év szakdolgozója díjat kapott Tóthné Szilágyi Judit, E-kategóriás szülésznő, aki 1986. augusztus 4-e óta folyamatos munkaviszonyban áll a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház szülészet-nőgyógyászati osztályán, ahol közel négy évtizede végez kiemelkedő szakmai munkát. Szintén Év szakdolgozója díjat vehetett át Szabó Tünde Csilla, aki 28 éve dolgozik szociális és gyermekvédelmi pályán. 2014 óta a Békés Vármegyei Központi Kórházban, mint kórházi szociális munkás dolgozik, 2017 év végétől a szociális munkás csoport vezetőjévé nevezték ki. A Pszichiátria Osztály C részlegének nélkülözhetetlen külső munkatársa - írta méltatásában dr. Fekete Klára, részlegvezető főorvos.

Tóthné Szilágyi Judit, szülésznő, az Év szakdolgója díj egyik birtokosa. (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
Elismerésben részesítették továbbá Váradiné Szatai Évát, érsebészeti szakápolót, aki szintén negyven éve szakmabeli, ápolóként az emberszeretet és a segíteni vágyás a fő motivációja. Őt a fővárosban tartott magyar ápolók napi állami ünnepségen külön elismerésben is részesítették. A 2026-os ünnepség egyik újítása volt, hogy az Év kiváló tanulója címet frissen megalapítva osztották ki. Ezt Gurzó Kinga, a mindössze 19 éves ápoló vehette át, aki 2023-ban lépte át először az intézmény küszöbét, és 2025 óta teljesjogú munkatársa a kórháznak.