Elhajóztak az Északi-tengertől Békés megyéig – dokumentumfilm készül az útról

Június közepén kelt útra és július közepén érkezett haza Major Gyula filmrendező és csapata, akik az Északi-tengertől hajóztak Békés megyéig. Az egy hónap alatt kétezer-hétszáz kilométert tettek meg a vízen, három hajóval, 9 fős legénységgel, szárazföldi kíséret nélkül, útjukról film is készül. A film rendezőjével, Major Gyulával és producerével, Gyurkó Dániellel a 7.Tv Aktuális című műsorában Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett.

 

Elsőként Major Gyulát kérdeztük arról, honnan jött a hajózás ötlete, és az, hogy ezt dokumentumfilmen is megörökítsék.

Major Gyula

– A vízi élet, a hajózás az egy nagy szerelem. Nagyjából tíz éve, hogy megismerkedtem a hajózással. Gyurkó Dániel barátom vett rá, hogy üljünk be egy hajóba, csónakázzunk, és csináljunk egy filmet Békés megyéről. Addig-addig hajózgattunk, hogy hat évvel ezelőtt elkészült ez a film, méghozzá úgy, hogy elmentünk a Körösök eredetéig, Partiumba, oda, ahol a Fekete-Körös ered, aztán végighajóztunk az Al-Dunáig, egészen Dzsurdzsuig, és bemutattuk Békés megyét a vízről. Ez volt a Kikiriki, talán szerda van című dokumentumfilm. Múlt évben folytattuk az utat, lehajóztunk Dzsurdzsutól a Fekete-tengerig, erről a 700 kilométeres útról is készült egy film, az Öreg Hölgy szeretői. Idén pedig nagy fába vágtuk a fejszénket, azt gondoltuk, hogy ha el lehet jutni Békés megyéből a Fekete-tengerig, miért ne lehetne eljutni innen az Északi-tengerig, vagy az Északi-tengertől Békés megyéig. Idén ezt az utat vittük véghez.

 

– Hány napig voltak úton, hány hajóval, és mekkora legénységgel?

 

– Három hajóval mentünk, és 32 napot hajóztunk. Rotterdamtól Köröstarcsáig, illetve Békésig jöttünk, a Rajna-Majna-Duna-csatornán, a Dunán, a Tiszán, majd a Körösökön. Kilencen voltunk, 3-3 ember jutott minden hajóba. A filmes stábban a fiam, Gyuszi és én voltunk.

 

 

– Egy ilyen út inkább kirándulás, vagy munka egy rendező-operatőrnek?

 

– Igyekszem nem munkának felfogni, a filmkészítés pedig egyébként is nagy szerelem számomra. Közel negyven éve készítek dokumentumfilmeket, természetfilmeket, vízi filmeket pedig az utóbbi tíz évben. Mindemellett tagadhatatlan, hogy sok munka van benne. A nap 24 órájában ott volt készenlétben a kamera, de emellett fontos volt az is, hogy jól érezzük magunkat. A hajóban csak magunkra hagyatkozhattunk, nem volt külön stáb mellettünk. Az idei utunk abból a szempontból is nehezebbnek mondható, hogy nem volt szárazföldi csapatunk, akik vitték volna a technika nagy részét. Igyekeztünk úgy szervezni a dolgokat, hogy az út folyamán mindhárom hajón ott legyünk és mindenki benne legyen a filmben. Fontos volt az is, hogy rajta legyenek a reggelek, az esték, a viharok, és az egész visszaadja az utazás hangulatát.

 

– A dokumentumfilmben mi lesz kiemeltebb? Az utazás, vagy a benne résztvevő emberek?

 

– Nem ismeretterjesztő film készül, nem arról fog szólni tehát, hogy az egyes településeken, ahol megálltunk, mit lehet megnézni. Azt szeretnénk bemutatni, hogyan képes 8-9 ember több mint harminc napon keresztül olyan teljesítményt véghezvinni, ami nem mindennapi. Be szeretném mutatni, hogyan tudtunk ebben a tájban, ebben a közegben önmagunkra utalva létezni. Az élet tehát itt most a vízen játszódik, ebben más lesz, mint az eddigiek.

 

– Milyen volt hazaérkezni?

 

– Csongrádon, amikor rákanyarodtunk a Körösre, még az idő is megváltozott. Egész úton rossz időnk volt, de itthon mintha a természet is várt volna minket, gyönyörű napsütésben érkeztünk. Ráadásul fantasztikus volt a fogadtatásunk Köröstarcsán.

 

 

Gyurkó Dánieltől először azt kérdeztük, hogy elsősorban a filmmel vagy az utazással kapcsolatban voltak feladatai.

Gyurkó Dániel

– Mindkettővel. Az én feladatom volt, hogy megtervezzem az utat, aztán a jól felépített terv már az elején összedőlt, a Rajna annyira erősen folyt, hogy három nap csúszásunk lett egy hét alatt. Úgy terveztük, hogy 12-14 kilométeres sebességgel tudunk jönni, ehelyett 4-5-6 kilométer/óra volt a sebesség, sőt, volt, ahol szinte álltunk. Mikor megbeszéltük Gyulával, hogy filmet forgatunk, akkor még a csapatot kellett összeállítani. Ez nem volt nehéz, tapasztalt hajósokkal mentünk, mindenki tudta a dolgát.

 

– Mennyire más a szervezés, amikor tudják, hogy az útból film is készül majd?

 

– A hajóban mindenkinek az volt a dolga, hogy az idősebb illetve a fiatalabb Major Gyula munkáját segítse. Ők rotációs rendszerben mindig más hajóban voltak, hogy más-más szemszögből készüljön a film. Illetve tudtuk, hogy július 17-ére Köröstarcsára akarunk érni. A változások miatt volt olyan is, hogy reggel hatkor indultunk és este féltizenegykor kötöttünk ki… Több mint negyven éve hajózom, és imádom ezt. Abból a szempontból munka volt, hogy figyelni kellett a többi hajóra és Gyuláék kéréseire, de emellett számomra ez egy hosszú és jó túra volt.

 

– Az útról már menet közben is beszámoltak.

 

– Gyula volt, hogy éjszaka tette fel az anyagokat a netre, meglepődtünk, hogy milyen sokan érdeklődtek, milyen sokan figyelték naponta az utunkat. Azt is megjegyezték sokan, hogy szinte ott érzik magukat a túrán.

 

– Hatalmas munka egy ilyen film elkészítése. Mit tapasztalnak, van igény rá?

 

– Az első filmünket egy próbának is tekintettük, gondoltuk, megnézzük, érdekli-e az embereket. Aztán több teltházas vetítésünk volt, és folytattuk. Készítettünk a felsoroltak mellett még megyei vadászfilmet és horgászfilmet is, a vadászfilmnek lesz folytatása – van igény rá. Sokan hívnak bennünket, hogy ezt a mostani filmet mikor láthatják – a tervek szerint márciusra készül el.

Megosztás:

Címke: , , , , ,