Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus. Dolgozott újságíróként, volt könyvtáros, számos kötete jelent meg, a békéscsabai Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője. November elsejétől azonban ő lett a Gyulai Várszínház új igazgatója. Elek Tiborral a 7. Tv Művészbejáró című műsorában Szabó Rita műsorvezető beszélgetett. Ugyancsak a Művészbejáró vendége volt a Scherzon sikerrel szerepelt Csabai Színistúdió részéről Kerepeczki Nóra színészmesterség tanárnő, illetve Kovács Laura és Tóth Gergő.
Elsőként Elek Tiborra, a Gyulai Várszínház új igazgatójával beszélgettünk.
– Hogyan került kapcsolatba a színházzal, a színház világával?
– Ez nagyon régi történet. Pályakezdő kritikusként már a '80-as évek végén írtam a Gyulai Várszínház előadásairól is kritikát, évadértékelőket. Az akkori békéscsabai Új Aurora című folyóiratban is jelent meg évadértékelő tanulmányom. Aztán a '90-es évek közepén, amikor Gedeon József lett a Gyulai Várszínház igazgatója, akkor ő hívott engem, hogy segítsem a tanácsaimmal, ötleteimmel. Közösen gondolkodtunk sok mindenen. Szerkesztettem a várszínház műsorfüzetét vagy 15 éven keresztül, irodalmi fesztiválokat szerveztem a Gyulai Várszínháznak „Magyar líra az ezredfordulón” és „Magyar próza az ezredfordulón” címmel. A megyei könyvtárban volt tudományos konferencia, és a várszínház színpadán olvastak föl alkotók. Azóta kétévente irodalmi humorfesztiválokat szervezek, idén volt már a nyolcadik, és a Shakespeare Fesztiválba is bekapcsolódtam, 10 éve minden alkalommal jeles kortársírókkal beszélgetek a Shakespeare-hez fűződő viszonyukról, olyan műveikről, amelyek kapcsolódnak a shakespeare-i életműhöz. Tehát számtalan szálon kapcsolódtam eddig is a várszínház történetéhez. Ezt el is ismerte 2009-ben a Várszínház Művészeti Tanácsadó Testülete, Sík Ferenc-nívódíjban részesített az adigi munkáimért. Nem idegen terep ez számomra. Ráadásul a Jókai színházban dolgozom már lassan 10 éve. 2008-ban a Bárka szerkesztősége a megyei könyvtárból átkerült a Jókai színházba, és ott kisebb színházi munkákban is részt vettem, drámaíróversenyt szerveztem. Az utóbbi években már dramaturgiai munkákat is végeztem, színházi kiadványokat szerkesztettem, innen is ismerem a színház világát, ráadásul van Színházrovatunk a Bárkában.
– Régóta, és nagyon mélyen benne van tehát a színház világában, és a Gyulai Várszínházban is több éve dolgozik. Gondolta volna, amikor segédkezett ott, hogy egyszer ön lesz az igazgató? Hogyan jött az ötlet, hogy megpályázza ezt a pozíciót?
– Annak idején nem gondoltam. Csak arra gondoltam, hogy milyen szép feladat ez, és milyen nagyszerű dolog színházat csinálni Gyulán. Akkor is már nagy múltja volt a Gyulai Várszínháznak, hiszen '60-as évek közepétől az ország színházi életének egyik meghatározó fóruma volt, a történelmi drámák bemutatójával, a kortárs drámák bemutatásával. Engem már akkor is izgatott nézőként, kritikusként. Egy évvel ezelőtt Gedeon József igazgató meghalt, ezért pályázatot írtak ki a Gyulai Várszínház igazgatói posztjára. Elgondolgattam rajta én is, hiszen sok minden fűz a Gyulai Várszínházhoz, a színház világához. Ugyanakkor irodalomtörténészként, kritikusként úgy éreztem, hogy amit tehettem megtettem. A Bárka szerkesztőjeként is úgy gondolom, hogy már ezelőtt néhány évvel eljutottunk egy olyan szintre, amit nehéz meghaladni a mi lehetőségeinkkel, feltételeinkkel, adottságainkkal. Tehát úgy éreztem, megértek a körülmények és megértem én is arra, hogy valami mást is csináljak. Összetalálkozott a művészeti kihívás, egy új, izgalmas művészeti feladattal való szembesülés lehetősége, bennem pedig megérett az új iránti vágy.
– Lesz-e fő irányvonal, amelyet képviselni szeretne igazgatóként? Mit lehet tudni a tervekről?
– A pályázati kiírásban a gyulai képviselőtestület megfogalmazta, hogy tovább kell vinni, és én szívesen tovább is viszem azt az összművészeti fesztiválprogramot, ami az elmúlt két évtizedben kialakult. Tehát azt, hogy a legkülönbözőbb műfajok legszínvonalasabb alkotásai jelenjenek meg a Gyulai Várszínházban. A drámai előadásoktól az irodalmi fesztiválig, vagy a jazz fesztiválig, népzenei fesztiválig, operáig, musicalig, balettig, kortárs táncszínházi előadásokig. Ezen belül nagyon fontosak a Gyulai Várszínházban a saját bemutatók. Erre én is nagy hangsúlyt szeretnék helyezni, hogy legyen minden évadban három, négy, öt saját bemutatónk, más színházakkal közös bemutatók ezek. Erre is törekszünk, és én megpróbálok visszatérni egy kicsit a régebbi hagyományokhoz is. A történelmi drámák bemutatóhelye volt a Gyulai Várszínház, és ez érdekes, izgalmas feladat lehet mai is. Illetve a kortárs drámák előadásainak is nagy hagyománya volt Gyulán, ezt is szeretném egy kicsit jobban előtérbe hozni.
– Miért tartja fontosnak ezeket?
– A történelmi drámát azért, mert a Gyulai Vár az gyakorlatilag kihívja, kívánja a történelmi bemutatókat. Predesztinálja a várszínház tevékenységét, nem véletlenül találta ki Miszlay István és Sík Ferenc is annak idején, hogy ott történelmi darabokat kell bemutatni, nem kell megépíteni egy vár belső díszletét például, mert ott van helyben. Olyan atmoszférája van a várnak, a környezetének, hogy ezt érdemes csinálni. Hol mutassanak be, ha nem a gyulai várban, történelmi darabokat? A kortárs dráma pedig engem mindig foglalkoztatott, pályakezdésem óta több tanulmányt írtam a kortárs drámáról, tanítottam is. Nagyon fontos, hogy a magyar színházi életben jelen legyenek a mai szerzők darabjai, és Gyulán ennek hagyománya is van.
– Van-e valami cél esetleg, amelyet az ötéves munkássága alatt el szeretne érni?
– Ezt röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy a Gyulai Várszínház értékeinek a megtartása, a hagyományainak a továbbvitele, és ha lehetséges, az eredményességben, minőségben még magasabb szintre emelése.
– Lehet-e már tudni valamit az új évadról?
– Egy keveset lehet tudni, de még nagyon az elején vagyunk a tárgyalásoknak, a szervezéseknek, általában január vége, február amikorra körvonalazódik a konkrét programsorozat. Az látszik, hogy egy héttel korábban fogjuk kezdeni. Lesz legalább négy saját bemutatónk, köztük a Caligula helytartója, ami Gyulán emblematikus előadás. Harag György rendezésében éppen 40 évvel ezelőtt mutatták be. Tévéfelvétel is készült róla, az idősebb generáció tagjai biztos emlékeznek rá. Folytatjuk a Shakespeare Fesztivált természetesen, de az rövidebb lesz 2-3 nappal, egyhetes, viszont reményeim szerint látványosabb, intenzívebb, sűrűbb programokkal, és a középpontjában a Hamlet című Shakespeare darab lesz, illetve Hamlet átiratok, parafrázisok, továbbírások, hazaiak és külföldiek. Nemzetközi produkciókat is hívunk most is, ahogy ennek is hagyománya volt. Nagyon sok olyan előadásunk lesz, ami a fiatalokat próbálja megszólítani, a fiatalok különböző generációit.
– Ez a poszt mennyiben változtatta meg az ön életét, egyáltalán megváltoztatta-e? Lesz-e ideje a Bárkára?
– Nyilvánvalóan kevesebb időm marad a Bárkára, arra törekszem, hogy ott jobban megosszam a munkát a kollégákkal, a szerkesztőtársakkal. Nyilván több fog rájuk hárulni a jövőben, de azokat a feladatokat, amit egy főszerkesztőnek kell, azt továbbra is el tudom látni. Tehát az irányítás, a szervezés, a programmegadás, a koncepció kitalálása. Ezek a legfontosabb feladatok, ezeket továbbra is tudom úgymond másodállásban végezni.
Sikeresen szerepelt a Csabai Színistúdió
A Csabai Színistúdi a 21. Zenés Színpadok Országos Fesztiválján, közismertebb nevén a Scherzo-n járt, Pápán. A megmérettetésen hét díjból hatot elhoztak a színistúdió növendékei, köztük a verseny legrangosabb elismerését is. Kerepeczki Nórával, a színészmesterség tanárnővel, illetve Kovács Laurával és Tóth Gergővel, Gerivel beszélgettünk a versenyről, és az elért eredményekről.
– Mit lehet tudni a versenyről?
Kerepeczki Nóra: – Ez volt a 21. Scherzo. Békéscsabáról indult ez a zenés fesztivál, Szente Béla igazgató úr indította el. Akkora sikert ért el az amatőr fesztivál, hogy eldöntötték: minden évben megrendezik. Egyik évben Békéscsabán, a másikon Pápán tartják, mert a másik befogadó városa a fesztiválnak Pápa lett.
– Milyen kategóriákban lehetett indulni a versenyen? Hét díjból ti hatot el is hoztatok, mely kategóriákban?
Kerepeczki Nóra: – Gyakorlatilag komplett darabbal indultunk. Volt egy musical kategória, ebben egy musicalt kellett bemutatnunk, ami kétszer ötvenperces játékidőt engedett meg. Illetve szórakoztató kategóriában is lehetett indulni. Mind a kettőbe beneveztünk. Az egyikbe musicalt vittünk értelemszerűen, a Csabai Színistúdió vizsgaelőadását, amit már többször is láthatott itt a nagyérdemű közönség a Csabagyöngye Kulturális Központban. A szórakoztató kategóriába pedig egy tematikus, magyar számokból álló összeállítást vittünk. Illetve volt még egy szólóének verseny, amelyben musical és könnyűzene kategóriában indulhattak a versenyzők.
– Laura, Geri, ti milyen kategóriákba indultatok?
Kovács Laura: – Mindketten részei voltunk mindkét darabnak, a zenei válogatásnak és a musicalnek egyaránt. Én pedig elindultam még a szólóének versenyen is, könnyűzene kategóriában.
Tóth Géza Gergő: – Én csak a két alapdarabban indultam, most a szólóének versenyre nem jelentkeztem.
– Arra lennék kíváncsi, hogy a ti életetekbe hogyan jött ez az egész? Miért jelentkeztetek a színistúdióba? Mi volt az, ami megtetszett ebben az egész világban?
Tóth Géza Gergő: – Egy általános iskolai színi foglalkozásra jártam, és ennek vége lett. Kerestem valami olyat, ami ezt pótolja az életemben. 12 évesen ez nagyon nagy keresés volt, de rátaláltam a színistúdióra. Felhívtam az akkori szervezőt, és jelentkeztem.
Kovács Laura: – Engem pedig hívtak. Egy mesemondóversenyen vettem részt, azt hiszem 10 évesen, és elhívtak, hogy legyek részese ennek az egésznek. Őszintén, akkor még nem volt rá időm, de egy évre rá jelentkeztem a színistúdióba, és akkor rögtön felvételt nyertem.
– Hányadik Scherzo-tok volt az idei? Voltatok-e már ezelőtt?
Tóth Géza Gergő: – Nekem a negyedik.
Kovács Laura: – Nekem is a negyedik Scherzo volt.
Kerepeczki Nóra: – Nekem nagyon sokadik Scherzo-m volt. Régen színistúdiósként vettem részt ezen a rendezvényen, ugyanúgy, mint most a fiatalok. Most pedig mint tanár, rendező.
– Mennyi munkátok volt ebben, hogyan készültetek erre a versenyre?
Kerepeczki Nóra: – Folyamatosan óráink vannak. Van egy koreográfusunk, Harcsa Boglárka, van egy énektanárunk, Molnár Katalin, van egy beszédművelés tanárunk Sepszi-Szente Éva Kisanna. Illetve Szente Béla igazgató úr, mint művészeti vezető és kreatív ötletgazda szintén gazdagítja már nagyon régen a színistúdiót, minket is és a gyerekeket is. Én tanítom a gyerekeket, tehát ez egy komplett munka, gyakorlatilag a koreográfiák, az ének, és a színpadi beállítások összessége. Ha elkezdünk valamit próbálni, akkor összedugjuk a fejünket és együtt próbálunk dolgozni.
– Mennyi idő egy darab elkészítése?
Kerepeczki Nóra: – Ez teljesen változó. Mivel a színdarabokban prózai részek is vannak, nyilván az egy teljesen más munkafolyamat. Függ ez a gyerekektől is, hiszen ez egy szakkör. Tehát ők még nem profik, és nem ebből élnek. De reméljük, egyszer majd fognak belőle. Attól is függ, hogyan érnek rá, hogyan tudunk próbálni. Van, amit hetek alatt összedobunk, valamihez egy év kell. Ezt a darabot, a musical darabunkat például folyamatosan csiszolgatjuk. Mindig más köntösben kerül elő, mert mindig azt gondoljuk, hogy igenis van mit változtatni rajta, és még mindig azt gondolom, hogy tanít ez minket valamire.
– Volt több kategória. Laura és Geri, hozzátok melyik áll közelebb, mi az, amit jobban szerettek?
Kovács Laura: – Én abszolút musicales vagyok, ha lehet így mondani. Nekem ez a kedvenc kategóriám.
Tóth Géza Gergő: – Nagyon érdekes, mert a szórakoztató kategóriában ott nem annyira a színészi képesség, inkább a hangi adottságok mutatkoznak meg. A musical kategóriában pedig már jobban kell színészkedni is, vagy valami olyasmit csinálni.
– Mit szóltok az elért eredményekhez? Mmennyire vagytok erre büszkék?
Kerepeczki Nóra: – Volt egy nagy meglepetésünk is. Ugyanis négy tanítványunk indult a szólóének versenyen. Tehát, mint említettem, két kategóriában lehetett indulni. És mindenki szentül meg volt róla győződve, hogy Laura musical kategóriába indul, de ő nem abban indult. Meséld el, milyen érzés volt, amikor kiderült hogy megnyerted a másik kategóriát.
Kovács Laura: – Gyakorlatilag ezek a kategóriák annyiban térnek el egymástól, hogy vagy musical dalokat énekel az ember, vagy pedig könnyűzenei dalokat, amik nem szerepelnek musicalban. Én egy Pocahontas számot énekeltem, és Björktől a Mily halk a lélek című zenei számot. Valamiért, nem is tudom egyébként megmagyarázni hogy miért, de mindenki azt hitte, hogy ezek musical számok.
Kerepeczki Nóra: – De mi magunk neveztük be a gyerekeket.
Kovács Laura: – Igen. Miután kihívtak, mint a könnyűzene első helyezettjét, nem volt más bennem, csak összezavarodottság. Néztünk zavartan egymásra mindannyian, hogy akkor most mi van. De végül is kimentem átvenni a díjat, és nagyon nagy volt a boldogság, majd utólag tisztázódott mindenkiben ez a kis félreértés.
Kerepeczki Nóra: – Igen, az izgalom, meg a stressz. A felfokozott munkatempó. Mert ilyenkor együtt vagyunk hetekig, nagyon sokáig, és nagyon sok mindent megélünk együtt, és először lement a musical kategória díjátadója. És nem nyertek. Mondom azért valakit úgy vártam a színpadra. És nagyon erős volt a mezőny. Olyan 10-10 ember volt mind a két kategóriában, nehéz dalokat hoztak, és nagyon jól énekeltek. De mindegy, mert úgy voltunk vele, hogy azért mi is felkészítettük a gyerekeket becsülettel. Nagyon ügyesek, tehetségesek, úgyhogy van esélyük. Aztán lement a musical kategória, és a díjakat még nem kaptuk meg, mert először ezt értékelték. Aztán jött a szórakoztató kategória, amelyben a mi fejünkben egy emberünk volt. Legvégén, amikor már szomorkodtunk, és egyszer csak kihívták Laurát, akire nem is számítottunk. Csak néztünk egymásra mindannyian, és akkor esett le Katinak, hogy de hát ez szórakoztató volt, és elfelejtettük.
– Akkor igazából benneteket is ért egy nagyon kellemes meglepetés a versenyen. Ez egy különlegesség volt. Honnan érkeztek egyébként a versenyzők, és mennyire voltak ők felkészültek?
Tóth Géza Gergő: – Úgy éreztük, hogy nagyon-nagyon felkészült mindenki. Van egy olyan hátulütője ennek a dolognak, hogy nekünk mind a két előadásunk szombaton ment le, így a szombati előadásokból sokat nem láttunk. Így elkezdtünk beülni a többi csoport előadására, de sajnos erre nem maradt annyi idő. Viszont vasárnap végig tudtuk ülni az aznapi két előadást. És akkor már nagyon féltünk, hogy mi lesz ennek a vége, mert tényleg jók voltak.
– Ilyenkor azért kielemzitek a többiek? Felméritek a terepet, megnézitek, hogy ti hogy csináltátok volna? Mi az, amiből lehet tanulni, és mi az, amit mondjuk másképp kellett volna nekik is csinálni. Gondolom, tanultok is egy-egy verseny kapcsán.
Kerepeczki Nóra: – Persze, hogyne. Nagyon sok mindenből lehet tanulni. A leginkább hasznos a zsűri szakmai értékelése: mindig építőjellegű, jó és rossz kritikák természetesen. Most külön hangsúlyt fektetett a zsűri a gyerekek egyéni értékeléseire, aminek nagyon örültünk. Mindenkin egyenként szépen végigmentek, és elmondták, hogy mi az, amit jobban kéne csinálni, mi az, amiben ügyes, merre induljon tovább.
– A jövőben tervezitek-e, hogy konkrétan ezen a pályán maradjatok, vagy mint hobbiként szeretnétek megtartani?
Kovács Laura: – Abszolút megfordult a fejemben nekem is, viszont én még nem vagyok benne biztos, hogy ilyen pályára szeretnék lépni, hisz még csak másodikos gimnazista vagyok.
Tóth Géza Gergő: – Én az eredményhirdetés előtt azon gondolkoztam, hogyha még egyszer megkapom ezt a díjat – mert Csabán már megkaptam – akkor ez egy jel arra, hogy ezen a pályán kéne megpróbálni mozogni. És megkaptam.
– Otthon mit szóltak az eredményekhez?
Kovács Laura: – Engem mindenben támogatnak. Bármibe belefogok, sportba, tanulmányokban, mindenben. Úgyhogy ezt is nagyon értékelték.
Tóth Géza Gergő: – Elsírták magukat a szüleim, amikor Kepe fölhívta őket, hogy megnyertük. Végül is majdnem elhoztunk minden díjat. Durva ezt így kimondani, hogy hétből hatot. És ezen kívül azért nagyon féltenek ettől a dologtól, de nagyon büszkék voltak.
– Nóri, ilyenkor nemcsak a gyerekek, említetted, hogy sokan dolgoztok a gyerekekkel, több tanár foglalkozik velük. Ez a hat díj valamilyen szinten nektek is szól. A munkátoknak egy elismerés, egy visszajelzés. Ti hogyan fogadtátok?
Kerepeczki Nóra: – Én nagyon örültem. Úgy mentem föl az értékelésre az első darabunk után, hogy na, majd itt jól le fognak szúrni. Nem tudom miért, de volt egy ilyen érzésem. Aztán fölmentünk, és akkor megkérdezték tőlünk, hogy ki csinálja ezt az egészet, ki rendezte. Ú, mondom ebből mi lesz. És akkor szépen ott sunnyogtunk a földön, csöndben. Egy kis terembe ültettek be minket, és akkor kezdtek nagyon jó dolgokat mondani. Meg persze voltak építő jellegű kritikák. Nagyon jó érzés volt. Főleg az, hogy megkaptuk a legszínvonalasabban működő színház-pedagógiai csapat címet. Ez számunkra nagyon jó elismerés volt. Ez is jólesik, de nekem mindig a gyerekektől való visszaigazolások azok, amik a legjobbak. Mikor megölelnek a díjátadás után, és a nyakamba borulnak, nekem az az igazi elismerés igazából.
– Hova tovább? Készültök-e újabb versenyre, dolgoztok-e jelenleg valamin? Mit lehet erről tudni?
Kerepeczki Nóra: – Minden évben készítünk Mikulásműsort, karácsonyi műsort. Ezek általában zenés szórakoztató műsorok. Utána pedig valószínűleg elkezdünk készülni a békéscsabai Scherzo-ra, még gondolkozunk, hogy mi legyen, milyen kategóriákban induljunk, és mit vigyünk rá. És még az is nagyon fontos, hogy folyamatosan bővítjük a csapatunkat. Aki kedvet érez az iránt, hogy megpróbálja magát a színészpályán szakkör körülmények között. Várjuk a jelentkezőket folyamatosan.
-400x225.webp)
