Egyszülős Központ: Ingyenesen segítik az egyszülős családokat

2018. május 2. 09:22 | behir.hu

Fontos az apa és fontos az anya a családban. Ha egyikük nincs, az összes hétköznapi nehézség a másikra hárul. Ezt segíthet orvosolni a hamarosan megnyíló Egyszülős Központ, amely azokat a szülőket hivatott segíteni, akik egyedül nevelik gyereküket, gyerekeiket. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában arról is szó esett, hogy egy évig garantáltan ingyenesen vehetik igénybe a központ szolgáltatásait az egyszülős családok.

Sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy mennyire általános az a helyzet, hogy a gyereket vagy gyerekeket csak egy szülő neveli, hiszen Magyarországon jelenleg több mint 300 ezer egyszülős család él, és több mint félmillió gyermek nevelkedik ilyen családokban, ami az ország tíz százalékát teszi ki – mondta el az Egyedülálló Szülők Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Nagy Anna hozzátette, sokféle élethelyzet van az egyszülős családok életében, ezekben pedig rendkívül sok nehézséggel kell megküzdeni.
 
Nemzetközi szinten is új kezdeményezésnek számít

 

Arról is beszélt, hogy az alapítványt 13 éve alapították, és hamarosan megnyílik az Egyszülős Központ, ami nemcsak itthon számít úttörő vállalkozásnak, hanem nemzetközileg is újdonságnak számít. Elmondta, végeztek arra irányuló kutatásokat, hogy a szülőknek hogyan lehet támogatást nyújtani, amelyek azt mutatják, hogy a jogász, a pszichológus, a munkaügyi szakértő vagy a közösségépítés elengedhetetlen azok számára, akik egyedül nevelik gyereküket. Hozzátette, a megkérdezett szülők az első helyen említették az elmagányosodást. „Igyekszünk ebben valamilyenfajta megoldást kínálni” – jegyezte meg.

Menczel Zsuzsa önkéntesként csoportot vezet, például abban is segít, hogy egymásra találjanak, akik hasonló élethelyzetben vannak, hiszen ők könnyen segíteni tudnak egymásnak, akár anyagi tanácsadással, akár egy új életmód kialakításában.

 

Egyedül nehezebb 
 

A pszichológus arról is beszélt, hogy egy egyedülálló szülőnek meg kell tanulnia, hogyan oldja meg egyedül azokat az élethelyzeteket, amelyeket korábban a párjával vitt. „Meg kell tanulnia, hogy érzelmileg – miközben ő maga is sérült és a gyász folyamatán megy keresztül – hogyan támogassa a gyerekét” – mondta. Megjegyezte, pozitív és negatív példákat egyaránt látott már, és pszichológusként egyfajta katalizátorként működik ebben a rendszerben.

Makó Klaudia ügyvéd és szintén az alapítvány önkéntese rávilágított: a leggyakoribb probléma amivel megkeresik, az a tartásdíj. Kiemelte, küldetésüknek tekintik, hogy a megítélt tartásdíjak a méltányos felé közelítsenek.

 
Hol az egyensúly a nőiesség, az irányítás és a párkapcsolat háromszögében?

 

Olvasói üzenetre reagálva a pszichológus hangsúlyozta, hogy nem szerencsés a gyerekeket olyan döntésekbe belevonni, amelyekhez még túl fiatalok. Illetve az egyedülálló szülők tekintetében az édesanya átvesz egyfajta irányító szerepet, hiszen átveszi a férfi szerepét is, ezek után pedig rendkívül nehéz megtalálni az egyensúlyt a nőiesség, az irányítás és a párkapcsolat háromszögében.

Megjegyezte, ezt még inkább megnehezíti, hogy újabb párkapcsolatba kezdjen egy, a gyermekeit egyedül nevelő nő. A műsorban elhangzott az is, hogy az anyákat és az apákat máshogy kezeli a társadalom, ha egyedül nevelik gyermeküket, az édesapákkal például sokkal megértőbbek, támogatóbbak az emberekkel.

A pszichológus példának hozta, hogyha egy egyedülálló nő társaságba megy egy gyerekkel, a családos anyukák féltik tőle férjeiket. Kiemelte, ezek többnyire metakommunikációs jelzések egyébként, amelyeknek eredménye, hogy az anyuka bűntudatot érez sok esetben. Észrevehető az is, hogy azok a baráti kapcsolatok is megváltoznak, ahol nem tudják elfogadni, hogy a társaságba egyszülős felállás is tartozik.

 

Ingyenes segítséget kaphatnak

 

Az Egyedülálló Szülők Alapítvány kuratóriumi elnöke arról is beszélt, hogy hamarosan megnyílik a 700 négyzetméteres közösségi központ, az érdeklődők tanácsadásra, csoportos foglalkozásokra, különböző eseményekre járhatnak majd, és gyermekfelügyeletet is lesz a helyszínen. Megjegyezte, a szolgáltatásokat az egyszülős kártyával lehet majd igénybe venni, egy évig garantáltan ingyenesen. Nagy Anna elmondta, az érdeklődők a www.egyszulo.hu című oldalon további információkat is találhatnak a központtal kapcsolatban.

 

Forrás: MTI

 

 
 
 
 

További programok »

FEL