Hazánkban hat termesztett zöldségfajt oltanak kisebb-nagyobb mértékben: a paprikát, a görög- és sárgadinnyét, a kígyóuborkát, a paradicsomot és a tojásgyümölcsöt.
A zöldségfélék oltásos technológiájának a terjedését többnyire az üzemi termelői igények ösztönözték, például, hogy a talajfertőtlenítő metil-bromid betiltása után is legyen lehetőség egymást követően ugyanazt a fajt termeszteni a talajos növényházakban. Emellett az oltott egyedek sokszor jobban viselik az időjárásból eredő, illetve az ápolási munkákkal együtt járó stresszhatásokat.
Illusztráció (forrás: pixabay.com)
Az oltott gyümölcsfák megszokottak már, a zöldségek még nem annyira. Zöldségoltványok termesztésekor elsősorban a többletköltséget szokták hátrányként megemlíteni - hiszen az oltványhoz két palánta kell, és maga az oltás is pénzbe kerül -, illetve a valamivel hosszabb palántanevelési időt. Ám ezeket ellensúlyozza a több előny. Az alany erőteljes gyökérzete több vízhez és tápanyaghoz juttatja a növényt.
Az oltott egyedek jobban megújulnak, így tovább termesztésben tarthatók, jobban viselik az időjárás, a károsítók és az ápolási munkák okozta stresszhatásokat, kevésbé fogékonyak a hidegben fertőző kórokozókra és kártevőkre, ezért korábban kiültethetők. Az erőteljesebb fejlődésnek köszönhetően akár csökkenthető a területegységre jutó palánták száma is. Az oltásnak köszönhetően az előnyös tulajdonságok ötvöződnek, így lehet például a növény fonálféreg-ellenálló és bőtermő vagy koraibb lesz.
Forrás: Agrárszektor
