Egyre több horgász szedi a szemetet Békés megye vízpartjain

A tavaszi szemétgyűjtési megmozdulások részeként évről-évre egyre több helyen indulnak környezetvédelmi akciók a vízpartok tisztaságáért megyénkben, többnyire horgászok kezdeményezésével. Idén szinte mozgalommá nőtte ki magát a vízpartok szervezett szemétmentesítése, amely örvendetes egyre több folyóvízi térséget is érintett.

A téma elé fel kell vezetni, hogy a vízpartok tisztasága a hulladékgondok sűrűjében egy igen specifikus szegmens. A vízparti szemét régi szégyenfoltja környezetünknek és a gyanú óhatatlanul a horgászokra terelődik amellett, hogy a vízpartokat sok „civil” előszeretettel használja illegális szeméttelepként (hűtőgéptől az építési törmelékig), illetve a folyók esetében nagy mennyiségű szemét kerül ide Romániából is, ahol finoman szólva katasztrofális a hulladékhelyzet.

 

Egészen furcsa dolgok is előkerültek a hullámtér bozótosaiból – Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Fotó: Sebes-Körösi Horgász Egyesület

 

Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Persze ez nem mentség a horgászokra nézve. Mielőtt azonban pálcát törnénk felettük, meg kell jegyezni, hogy a horgászok semmivel sem különbek a nem horgász szemetelőknél, de annak okán, hogy ők járnak legtöbbet a vizek partján, a felelősség is nagyban az övék.

Természetesen ennek ismertében a környezetvédelmi nap már régi intézmény a horgászszervezeteknél, esetenként évtizedekkel megelőzve a manapság országosan hódító TeSzedd! mozgalmat. A megye legnagyobb vízkezelőjeként a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, és a főként saját vízzel rendelkező horgászegyesületek rendszeresen végeztek már ezt megelőzően is környezetmegújítási munkákat a vizek partján, de a szemétgyűjtés jellemzően inkább a zárt vizekre (holtágak, tavak), mint legfrekventáltabb területekre tudott koncentrálódni, a folyópartok és hullámterek óriási tartományainak „karbantartása” átfoghatatlan feladatnak tűnt.

 

Több száz zsáknyi szemét került összegyűjtésre márciusban a Békés megyei folyók környezetéből – Fotó: Sebes-Körösi Horgász Egyesület

 

Fotó: Sebes-Körösi Horgász Egyesület

 

Ebben történt idén jelentős elmozdulás. A Békés megyei élővizek számos területén érezték úgy idén a horgászok, hogy közös összefogással tenniük kell valamit kedves folyószakaszaik tisztaságáért még akkor is, ha tudják, az új szezonban a friss szemét bizonyosan megjelenik a megtisztított területeken.

Gyomaendrőd, Szarvas, Mezőberény, Körösladány térségében a helyi horgászszervezetek előre megtervezett akciókat hirdettek március hónapban, amelyekhez esetenként szép számú önkéntesség csatlakozott, nem egyszer egész családok képviseletével. A megyei élővizek hasznosítójaként a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, halőrei és terepjárói „bevetésével” társult az akciókhoz, így közös összefogással sok-sok kilométernyi folyószakasz került olyan szemétmentes környezeti állapotba, amelyre rég volt példa. (Meg kell azonban jegyezni, hogy az akciókon felül számos horgász vagy horgászcsoport felhívás nélkül is szemeteszsákokat ragadott, hogy egy-egy szeméttől elcsúfított horgászhelyet megtisztítson.)

 

Horgászok, halőrök, családtagok, kicsik és nagyok együtt alkottak lelkes aktívákat – Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Fotó: Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete

 

Az elmúlt hétvégén a Sebes-Körösi Horgász Egyesület Körösladány térségében a Sebes-Körösön és a Folyáséri-főcsatorna partvonalán, illetve a Sporthorgászok Mezőberényi Egyesülete a Kettős-Körös mentén szervezett kiterjed hulladékgyűjtést, amelynek eredményeként több mint száz zsáknyi szeméttől (műanyag- és fémdobozok, papucs, napernyő, szék, fazék és még sok minden egyéb)  mentesültek az adott folyóvízi környezetek.

 

A Békés megyei horgászszövetség terepjárói ezúttal a hulladékgyűjtés szolgálatába álltak – Fotó: Sebes-Körösi Horgász Egyesület

 

Fotó: Sebes-Körösi Horgász Egyesület

 

A most esedékes hétvége sem marad megmozdulás nélkül a folyók mentén. Szombaton a Sarkadi Horgász Egyesület és a Környezetért Egészségért Sportért Egyesület szervezi meg a hagyományos tavaszi nagytakarítását a Fekete-Körös partján, amelyre mindenkit szeretettel várnak, akik tenni szeretnének az élővizek partjának tisztaságáért. (Gyülekező reggel  7 óra 30 perckor Sarkadon a Piacon a horgászirodánál. Az egyesület védőkesztyűt, szemeteszsákot biztosít, valamint üdítőről is gondoskodik.)

Kétségtelen tehát, hogy a halászati idők 2016. évi megszűnésével az egyre értékesebb halállománnyal bíró Körösöket mind nagyobb becsben tartják a pecások, és remélhető, hogy a pozitív tendenciák a jövőben tovább erősödnek. Ennek okán a  Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége megköszöni azoknak a horgászoknak és nem horgászoknak az önkéntes munkáját, akik szervezett vagy önálló keretek között részt vettek (vagy részt fognak venni) a tavaszi vízparti környezetmegújító munkálatokban!

 

Fotó: Tószögi György

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , , ,