Egyre népesebb csapatokban mozognak a fehér gólyák

A Körös-Maros Nemzeti Park pusztai területein egyre nagyobb csapatokban mozognak a fehér gólyák. Az ivaréretlen és az öreg madarakhoz immár az idén kirepült fiókák is csatlakoztak, szorgalmasan tanulják az önálló életet.

A gólyák – ahogyan más madárfajok is - szigorú menetrend szerint töltik a különböző évszakokat. Amikor tavasszal visszatérnek hozzánk, szinte azonnal megkezdik fészkeik tatarozását, lekotlanak, majd szorgalmasan nevelik fiókáikat. Ősszel az utódokkal együtt útra kelnek a déli tájak felé.

Vannak azonban olyan példányok, melyeknek napirendje eltér a fenti mintától. Ezek egy része fiatal, még nem ivarérett példány, illetve olyan idősebb madarak, amelyeknek valamilyen oknál fogva nem sikerült a költésük, s mivel kifutottak az időből, már pótköltésbe sem kezdtek. Őket nevezzük kajtár gólyáknak. Ezek a példányok már a nyár elején kisebb, 5-10 példányos csapatokban mozognak. A fiókákat nevelő pároktól eltérően nekik nem kell sietniük a fészekhez, így szinte egész nap a réteken, legelőkön sétálgatnak, táplálkoznak.

Július végéig a fészkek nagy részéből már kirepülnek a fiókák, így a költőpárok és a fiókák is gyarapítják a kajtár gólyák csapatait. Napról-napra több madár mozog együtt. A fiókák néhány napig még próbálkoznak szárnyaik rezegtetésével és sípoló hanggal rábírni a szüleiket, hogy továbbra is etessék őket. Aztán nagyon hamar megtanulják, hogyan szerezzék meg maguknak a táplálékot. A fiatal madarak eleinte még visszajárnak éjszakázni a fészekbe, de aztán hamarosan már ők is a települések külterületén éjszakáznak, az öreg gólyákkal együtt.

A Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén is jól megfigyelhető a gólyacsapatok növekedése. Július 24-én már 20-30 példány mozgott együtt, s ez a szám napról-napra növekszik egészen addig, míg útra nem kelnek a szokásos időben, augusztus 20. tájékán. Akkor az itt gyülekező gólyák száma rendszerint a százat is eléri. Az eleségért idén alaposan meg kell dolgozniuk, mivel nagyon kevés a mezei pocok, így egyenesszárnyú rovarokkal (elsősorban sáskákkal), csiborokkal, ganajtúró bogarakkal és fürge gyíkokkal kell fedezniük napi táplálékszükségletüket.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Friss hírek

Egyre könnyebb az adózás, videós segítség az eÁFA-hoz

Már bizonyított a január 1-jén debütált eÁFA-rendszer. Könnyebbé tette az adózást, csökkentette az adminisztrációt, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendelkezésre álló adatok megismerhetőségének biztosításával az eÁFA-t használóknál még az ellenőrzés valószínűségét is csökkentheti. A NAV most két újabb videóval segíti a vállalkozásokat a webes felület használatában.
15:09
FEL