Egyedül nem megy – Fórumot tartottak Közép-Békés fiatalságáért

2023. szeptember 21. 17:00 | Fajó Attila

A Körösvölgyi Látogatóközpontban megszervezett Térfigyelő Ifjúsági Konferencia második napján fórumbeszélgetést rendeztek a szervezők. A Közép-Békési Ifjúsági Fórum Békés, Békéscsaba és Gyula városainak meghatározó ifjúsági közösségeinek és szakembereinek eszmecseréje volt.

– Sokszor azt tapasztaltuk az ifjúsági munka kapcsán, hogy rengeteg helyi jó kezdeményezés, már futó és egyedülálló lehetőségeket kínáló program rejtve marad a szemünk elől. Kissé az a nyomasztó érzés keríthet a hatalmába bennünket, hogy buborékban élünk és a külvilágtól elzártan tevékenykedünk – fogalmazta meg érzéseit Zsótér Mária, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány elnöke, a fórumbeszélgetés moderátora.

 

A Közép-Békési Ifjúsági Fórum még 2004-ben kezdte el bontogatni szárnyait. Jelen konferencia berkein belül a három résztvevő település szakembereinek, meghatározó ifjúsági közösségek vezetőinek volt alkalma megismerni és bepillantást nyerni a szomszédos vároksokban zajló munkába.

– Az eszmecsere, a különféle tapasztalatok közreadása fontos lépés a formálódó vagy erősődő közösségek számára – hangzott el az eseményen.

 

Susánszki Alíz, a fórumbeszélgetés egy résztvevője, a gyulai városi diákönkormányzat alelnöke. A csabai Vízműben tanuló diáklány fontosnak tartotta a fórumon való részvételt, hiszen képviselni kívánja a fürdőváros fiataljainak érdekeit. Kérdésünkre válaszolva elmondta: itt az együttműködés, a közös gondolkodás jegyében sok új és hasznos információ birtokába kerülnek a jelenlévők, amit a saját környezetükben is tovább adhatnak.

További programok »

Itthon

Gyakran megcsípik a szúnyogok? Ez lehet az oka!

Azon "szerencsések" közé tartozik, akik egész nyáron küzdenek a rettenetesen viszkető szúnyocsípésekkel? Mutatjuk, mit érdemes enni, és mi az, amiről érdemes lemondani, ha el szeretné kerülni a kellemetlen vérszívókat.
2024. július 7. 17:50
FEL