Egy nap a versekért - 24 órás versfolyam a Jókai Szalonban

2018. április 10. 17:32 | Horváth Szabolcs

A magyar költészet napja alkalmából már hetedik éve szervezi a nagy sikerű felolvasó fesztivált a Békéscsabai Jókai Színház. Ilyenkor több mint fél ezer versszerető békés megyei lakos szán egy-egy percet a megemlékezésre és olvassa fel kedvenc versét a szalonban.

Közjogi méltóságok, közéleti szereplők, művészek, írók-költők mellett az ovisok és a kisiskolások is színpadra állnak a 24 óra alatt. A versszeretők köréből nem maradnak ki a rendőrök sem. Dr. Vargáné Szombati Andrea szerint nagyon fontos a szépirodalom a hétköznapokban.

- A kívülállók azt gondolhatják, hogy mi rendőrök rendszeresen csak a száraz, jogi szövegeket olvassuk. Akár vers egy, vagy bármilyen szépirodalmi mű kerül a kezembe, vagy éppen a kisfiammal olvasunk, úgy érzem, hogy nemcsak ismereteket kapunk és a szókincsünket bővítjük, hanem bizonyos érzéseket is közvetítenek ezek a művek. Feltöltenek és erőt adnak a hétköznapokhoz - emelte ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Színitanház növendékei a Kossuth-díjas Nagy László halálának 40. évfordulójáról is megemlékeznek a költő verseivel. Ők is elhozták saját kedvenceiket.

- Az ember ki tudja fejezni magát és megmutathatja a gondolatait a verseken keresztül. Szerintem ha ezt a kis darabot hitelesen megmutatjuk magunkból, akkor a közönségnek is jó érzés lehet, ha szép verseket hallhat - fogalmazott Király Alexandra, a Színitanház hallgatója.

A Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője és szerkesztői is csatlakoztak a 24 órás versfolyamhoz. A klasszikusokon túl kortárs írások is porondra kerültek.

Azt nem kell hangsúlyozni, hogy a magyar költészet mennyire gazdag és csodálatos - fogalmazott a színház igazgatója. Ennek pedig mindig teret kell adni - tette hozzá.

- Költészet, irodalom és színház nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes! Az a csodálatos benne, hogy ilyenkor mindenki eljöhet egy vers erejéig. Szervezzük természetesen, ennek van egy rendje, de akárki jelentkezhet - nyilatkozta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár is eljött a rendezvényre és ő is készült egy verssel.

- Az ember teljesen máshogy tudja értelmezni, akár a saját élete, akár a környező világ vonatkozásában mindazt, amiért megszülettünk erre a világra. Nagy élmény hallgatni és nagyon nagy élmény az is, ha valakinek van bátorsága el is mondani a kedvenc versét - hangsúlyozta.

Szerda délben József Attila születésnapján ér véget a 24 órás versfolyam, ahová addig is minden érdeklődőt szeretettel vár a Jókai színház.

 

 

 

További programok »

FEL