Egy kocsmát akartak szétverni egy asztallábbal, nem sikerült

2024. szeptember 10. 10:21 | behir.hu

Társtettesként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt egy vésztői pár – egy 38 éves büntetett előéletű nő és egy 53 éves büntetlen előéletű férfi – ellen, akik egy helyi kocsmában randalíroztak. A járási ügyészség indítványa szerint a nyomozás során felmerült, közel 175.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költséget is nekik kell majd megfizetniük.

A férfi és a nő 2024. április 04-én, az esti órákban feldúlt állapotban jelentek meg Vésztőn, az egyik sörözőben. Megjelenésük oka az volt, hogy a nőnek a vendéglőstől elszenvedett bántalmazását megtorolják, ezért a férfi magával vitt egy 83 cm hosszú, 4,5 cm átmérőjű, fából készült asztallábat. A férfi az asztallábbal hadonászni kezdett és kiabálva érdeklődött, hogy ki bántotta az élettársát és miért, a nő pedig biztatni kezdte, hogy verje szét a kocsmát.

A férfi két alkalommal a vendéglős feje elé tartott kézfejére ütött, a nő poharakkal és egy hamutállal dobálta meg. Amikor a vendéglős megkérte a vendéget, hogy értesítsék a rendőrséget, a férfi elment az italozóból, a nő is kilépett a teraszra, de mérgében a bejárati ajtó melletti, ablak üvegét kézzel beütötte. Az üveg kitörése folytán 25.000.-Ft kár keletkezett, melyet a nő megfizetett. A terheltek az általuk sérelmesnek ítélt helyzetet személy és dolog ellen irányuló erőszak alkalmazásával, emberi élet kioltására alkalmas tárgyat használva kívánták megoldani. Tettükkel megzavarták a vendéglátóhely nyugalmát. Erőszakos viselkedésük kihívóan közösségellenes volt, alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat váltson ki.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Itthon

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
2024. október 7. 19:42
FEL